Donald Trump találkozik Ban Kimunnal

Berlin Birlesmis Milletler (BM) Genel Sekreteri Ban Ki-mun SQUARE FORMAT Birlesmis Milletler (BM) Genel Sekreteri Ban Ki-mun (fotografta) ile Almanya Basbakani, Basbakanlik’ta yaptigi görüsmenin ardindan ortak basin toplantisi düzenledi.  Mehmet Kaman / A
Ban Ki Mun
Vágólapra másolva!
Donald Trump beleegyezett, hogy találkozzon Ban Kimun ENSZ-főtitkárral. Az újonnan megválasztott amerikai elnök kampány során tett kijelentései komoly aggodalmat keltettek a világszervezetben, de a főtitkár reméli, hogy Trump együttműködik majd az ENSZ-szel.
Vágólapra másolva!

Donald Trump megválasztott amerikai elnök beleegyezett, hogy találkozik Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral - közölte szerdán Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő.

Ban Ki Mun és Donald Trump telefonon egyeztettek a találkozoról Forrás: AFP/2016 Anadolu Agency/Mehmet Kaman

A találkozó időpontját még nem határozták meg - mondta a szóvivő az AFP francia hírügynökségnek.

Működjön együtt az ENSZ-el

Az AFP-nek adott pénteki interjúban az ENSZ-főtitkár közölte, hogy szeretne találkozni Donald Trumppal, mielőtt december végén távozik a posztjáról.

A két politikus péntek délután telefonbeszélgetést folytatott, és megállapodtak, hogy kapcsolatban maradnak egymással - tudatta közleményben a világszervezet.

Ban Ki Mun közölte az AFP-vel, arra szeretné kérni Donald Trumpot, hogy

és a világszervezetről tett kritikus kijelentései ellenére működjön együtt az ENSZ-szel.

Aggódnak a kijelentései miatt

Az elnökválasztási kampány során Donald Trump az Oroszországgal való közeledést szorgalmazta,

azzal fenyegetőzött, hogy csökkenti az Egyesült Államok által az ENSZ-be fizetett tagdíjat

és felmondja Washington által ratifikált párizsi klímamegállapodást.

Az általános felmelegedés elleni harc jegyében 195 ország által aláírt megállapodás volt a világszervezetet tíz éven át vezető Ban Ki Mun egyik fő prioritása.

Trump kijelentései aggodalmat váltottak ki ENSZ-diplomaták körében, de Ban Ki Mun nyugtatni igyekezett a kedélyeket, mondván, hogy hivatalba lépve Trump elhatárolódik majd a "kampányretorikájától".

Reméli, hogy szoros kapcsolatokat alakít ki

A marokkói Marrakesben tartott klímakonferencián tartózkodó Ban Ki Mun szerdán az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva máris úgy foglalt állást, hogy

Mint mondta, Trumpnál annak látja jelét, hogy a megválasztott elnök lassan visszavonulót fúj "a nehéz politikai kampány" során tett erőszakos kijelentéseit illetően.

A főtitkár reményét fejezte ki, hogy Trump "szorosabb kapcsolatot alakít ki a világ vezetőivel és szorosan együttműködik az ENSZ-szel".

Fal helyet kerítés

- Arra kérem a világ vezetőit, ne emeljenek falakat - mondta az interjúban Ban Ki Mun, Trump korábbi állásfoglalására utalva.

A republikánus elnökjelölt azt ígérte, hogy falat építtet a mexikói határon,

majd a választás után egy interjúban álláspontját láthatólag enyhítve kijelentette, hogy esetleg hajlik arra, hogy egyes részeken kerítést emeljenek.

A megválasztott elnökkel való találkozója kapcsán kijelentette, hogy valamennyi közös érdeklődésre számot tartó kérdésről tárgyalni fognak.