Újabb törvénytervezet büntetné a kettős állampolgárságot Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Az előzőknél komolyabb, az egyik kormánypárt képviselői által beterjesztett javaslat azokat sújtaná pénzbírsággal, akik elmulasztják bejelenteni a második állampolgárságuk megszerzését.
Vágólapra másolva!

8500-tól 17000 hrivnyáig (95 ezertől 190 ezer forintig) terjedő pénzbírságot kellene fizetniük az ukrajnai kettős (vagy többes) állampolgároknak, ha az arra kijelölt hivatalnál nem jelentik be önként a második (harmadik stb.) megszerzését.

A büntetés a magyar-ukrán kettős állampolgárokat is érintené.

Az erről szóló törvénytervezetet az Arszenyij Jacenyuk vezette kormányzó párt, a Narodnij front (Népfront) képviselői dolgozták ki, és nyújtották be az ukrán parlamenthez.

Elbocsáthatók lesznek

Amennyiben a Legfelső Tanács illetékes bizottságai jóváhagyják, majd a törvényhozás is megszavazza, a bírságon felül a kettős állampolgárok

azonnali hatállyal elbocsáthatók lesznek az állami és önkormányzati hivataloknál, a rendvédelmi szerveknél és a katonaság kötelékében betöltött állásukból.

A kettős állampolgárság szankcionálására eddig már több elképzelés is született. A tervezetek többsége azonban még a parlamenti regisztrációnál elbukott. A Narodnij Front párti Andrij Teteruk és Leonyid Jemec által beterjesztett törvénymódosítási javaslat viszont már a parlamenti bizottságok előtt hever.