Az egyenlőség, a szabadság és a szolidaritás védelmét ígéri az osztrák elnökválasztás győztese

2016.12.04. 17:42

Alexander Van der Bellen nyerte a megismételt ausztriai elnökválasztást. Van der Ballen az első, hivatalos adatok szerint a leadott szavazatok 51,68 százalékával vezet, megelőzve az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által indított Norbert Hofert. Hofer és az FPÖ is elismerte vereségét és gartulált Alexander Van der Bellennek. 

A függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező Alexander Van der Bellen vezet az ausztriai elnökválasztás vasárnap tartott, megismételt második fordulójában. A vasárnap este közölt első, hivatalos, ám még előzetes eredmények szerint a szavazatok 51,68 százalékát szerezte meg.

Az előzetes adatok szerint a választók 64,6 százaléka járult az urnákhoz.A leadott szavazatok közül Van der Bellen mintegy 2,1 millió kapott. Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által támogatott jelölt 48,32 százalékot ért el, amely 1,92 millió voksot jelent.

Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt nyertForrás: MTI/EPA/Christian Bruna

Mintegy 700 ezer szavazatot levélben adtak le, ezeket csak hétfőn reggel kezdik el összeszámolni, ezért a hivatalos végeredményt hétfőn este közlik. A közvélemény-kutató intézetek szerint a levélszavazatokat is beleszámolva Van der Bellen 53,3 százalékkal nyerhette meg az választást. 

Hofer már elismerte vereségét

A szabadságpárti jelölt, Norbert Hofer a Facebookon már megköszönte támogatóinak a kiállást, egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy nem sikerült nyernie.

Norbert Hofer azt is írta, gratulál a sikerhez Alexander Van der Bellennek, és arra kéri Ausztria valamennyi állampolgárát, hogy működjenek együtt, hiszen "összetartozunk".

Nem sokkal Hofer Facebook-bejegyzésének megjelentése után az FPÖ is elismerte, hogy Hofer vereséget szenvedett az ausztriai elnökválasztás vasárnapi megismételt második fordulójában. Herbert Kickl, az FPÖ főtitkára gratulált a sikerhez Alexander Van der Bellennek.

Alexander Van der Bellen (balra) és Norbert Hofer (jobbra) elnökjelöltekForrás: AFP/Joe Klamar

Egy Európa-barát Ausztria győzelmeként méltatta az eredményt Alexander Van der Bellen. "Kezdettől fogva egy Európa-barát Ausztriáért küzdöttem" - mondta az ORF közszolgálati televízióban. A 72 éves politikus hangsúlyozta, hogy "az egyenlőség, a szabadság és a szolidaritás értékeit" fogja védelmezni.

A szavazatok 80 százalékos feldolgozottsága mellett közel 7 százalékpontos a különbség a két jelölt között, ami meglepetés, hiszen a legutolsó felmérések is szoros küzdelmet jósoltak. A még május 22-én tartott második fordulóban is Van der Bellen győzött, de akkor a voksok 50,35 százalék szerezte meg Hofer 49,65 százalékával szemben.

Már az okokat elemzik

Heinz-Christian Strache az FPÖ elnöke ugyancsak gratulált Van der Bellennek, és megköszönte a Hoferre szavazók voksát.

Norbert Hofer, az FPÖ vesztes elnökjelöltje a jövőben képviselőként mérettetné meg magátForrás: MTI/EPA/Florian Wieser

Azt mondta, hogy határozott félelemkampány folyt Hofer ellen, és döntőnek nevezte, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, Reinhold Mitterlehner Van der Bellent támogatta.

Hofer arról beszélt, hogy a következő parlamenti választáson képviselőként méretteti meg magát.

Lothar Lockl, Van der Bellen kampánymenedzsere szerint a választási kampány alatt az emberek megismerték a jelöltet, aki egyértelművé tudta tenni számukra, hogy Ausztria tekintélyét növelni fogja.
Peter Hajek közvéleménykutató elemzése szerint a Van der Bellenre voksolók 30 százaléka az ország jobbratolódását akarta elsősorban megakadályozni, a Hoferre voksolók 30 százaléka pedig az ausztriai menekültválság kezelésén akart változtatni.

Christian Kern szövetségi kancellárForrás: AFP/Peter Kohalmi
A kancellár is gratulált

Christian Kern osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke gratulált a győztesnek és arról beszélt, hogy meggyőződése szerint az új elnök kitűnően fogja képviselni az országot belföldön és külföldön egyaránt. "Egyúttal tiszteletemet fejezem ki Norbert Hofer előtt" - mondta.

"A józan ész győzedelmeskedett a jobboldali populizmus felett" - értékelte az ausztriai államfőválasztást Sigmar Gabriel német alkancellár, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke. Az alkancellár gratulált Alexander Van der Bellennek, és megjegyezte, hogy győzelmével "nagy kő esett le egész Európa szívéről".

Az SPD-vel kormányzó jobboldali CDU/CSU pártszövetség részéről a bajor CSU egyik tekintélyes politikusa, Manfred Weber értékelte a szomszéd országban rendezett államfőválasztás előzetes eredményét. Azt írta, hogy az osztrákok "világos Európa-párti üzenetet" küldtek a világnak.

Sorra érkezik Brüsszelből a gratuláció a győztesnek:

  • Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint a sok kihívás közepette fontos, hogy Ausztria továbbra is hozzájárul a közös európai megoldásokhoz és az európai egység megtartásához.
  • Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke gratulált és azt hangoztatta: Alexander Van der Bellen győzelme a nacionalizmus, a nosztalgia és a populizmus súlyos veresége.
  • Gianni Pittella, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakcióvezetője úgy értékelt: "A demokrácia és a nyílt társadalom győzelmet aratott a gyűlölet és a rasszizmus felett".
  • Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője "csodálatos hírnek" nevezte Van der Bellen győzelmé, mondván: "Európa erősebb, mint azt a populisták gondolnák".
  • Johannes Hahn, az Európai Unió bővítési biztosa gratulált a megválasztott elnök következetes, elkötelezett és dinamikus Európa-barát politikájához.
  • Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa kijelentette, a "populizmus nem elkerülhetetlen, a szélsőjobboldal nem ellenállhatatlan".
  • Maros Sefkovic, az EU energiaügyi biztosa üzenetében Ausztria és egész Európa számára a "remény friss szelének" nevezte a megválasztott elnök győzelmét.

 

Mindenképpen történelmi eredmény született, hiszen 1945 óta először nem a két hagyományos nagy párt, a szociáldemokraták (SPÖ) vagy a néppárt (ÖVP) adja majd az elnököt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK