Kémkedéssel vádolnak egy lengyel katonatisztet

Vágólapra másolva!
Egy másik országnak kémkedhetett a főhadnagy, akár 10 év börtönt is kaphat.
Vágólapra másolva!

Kémkedéssel vádoltak meg egy augusztus óta körözött, a hét elején őrizetbe vett, majd letartóztatott lengyel tartalékos katonatisztet. Sajtóhírek szerint a főhadnagy egy, a kelet-lengyelországi tanyán rejtőzködött, és állítólag a tanya tulajdonosát is őrizetbe vették, rendőri megfigyelés alá helyezték.

A letartóztatott katonatisztet a varsói kerületi ügyészség kihallgatta, majd azzal vádolták meg, hogy az

Ezért 8 év börtönt kaphat, de megvádolták még titkos dokumentumok szabálytalan tárolásával, továbbá illegális fegyverszerzéssel is megvádolták, amiért így már összesen 10 év is kiszabható.

Az ügy összefügghet azzal, amiről a Gazeta Wyborcza napilap tavaly novemberben írt: 2014-ben a lengyel politikai vezetőket szállító alakulat egyik pilótáját kémkedéssel gyanúsították meg. A 2014-es eljárás során végül le nem tartóztatott tisztet tartalékállományba helyezték.