A helikopterbaleset után két héttel találtak egy túlélőt Indonéziában

Vágólapra másolva!
Élve került elő egy indonéziai katona két héttel az után, hogy balesetet szenvedett a helikoptere Borneó (Kalimantan) északi részén - közölte pénteken a Jakarta Post című napilap.
Vágólapra másolva!

Az újság a hadsereg közleményét idézi, amely szerint a katonára egy környékbeli falu lakói bukkantak rá. Yohannes Syahputra főhadnagy végtag- és deréksérüléseket szenvedett, nagyon gyenge és napok óta nem evett.

A Bell-412EP típusú katonai helikopter

két hete, november 24-én zuhant le a sziget távoli, Malajziával határos hegyvidékén,

negyven kilométerre keletre Long Bawan településtől.

A gép mintegy 400 kilogramm utánpótlást szállított egy határőregységnek. Öten voltak a fedélzetén. A baleset helyszínén három halottat és egy túlélőt találtak a hadsereg mentőegységei, de Syahputra főhadnagy sorsa mindeddig ismeretlen volt.