Az RMDSZ elnöke értékelte a választási eredményt

Kovács Péter; Kelemen Hunor; Hegedüs Csilla; Bíró Zsolt
Kolozsvár, 2016. december 11. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (b3) nyilatkozik a sajtónak a párt eredményváró rendezvényén Kolozsváron a romániai parlamenti választások napján, 2016. december 11-én. Mellette Hegedüs Csilla képviselőjelölt, Kovács Péter ügyvezető elnök és Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, az RMDSZ Maros megyei képviselőjelöltje (b-j). MTI Fotó: Biró István
Vágólapra másolva!
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a romániai parlamenti választás exit polljai alapján kijelenthető, hogy megállt a magyar szavazatok apadása, az új parlamentben arányos magyar képviselet lesz. Arról az előzetes eredmények tükrében nem nyilatkozott, az RMDSZ kormányon vagy ellenzékben fog-e politizálni.
Vágólapra másolva!

Kelemen Hunor szerint a romániai parlamenti választások urnazárásakor közzétett exit poll felmérések eredményei azt jelzik, hogy megfordult a magyar szavazatok romániai apadási tendenciája. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szövetség kolozsvári eredményvárójában tartott rövid sajtótájékoztatóján köszönte meg a magyar emberek bizalmát.

Sikeres volt az összefogás

Elmondta: az első mérések azt jelzik, hogy az RMDSZ magasan az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöb fölötti eredményt ért el, és sikerült biztosítania a magyarok arányos képviseletét a román törvényhozásban. Elmondta, a csökkenési spirál visszafordítása nem tulajdonítható egyetlen dolognak.

akkor is, amikor az újításokról volt szó, amikor egy hiteles megvalósítható programról volt szó, akkor is, amikor a belső szolidaritást kellett erősíteni" – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Megjegyezte: az MPP-vel való összefogás, a szórvány és a tömb összefogása meggyőzte a magyar embereket arról, hogy az RMDSZ és partnerei elkötelezettek a magyar ügy iránt, elkötelezettek az iránt, hogy Romániát jobbá tegyék.

Románia, a régió és a magyar emberek jövője

Kelemen Hunor szerint a választás nemcsak arról szól, hogy hány magyar képviselő lesz a parlamentben, hanem arról is, hogy milyen jövőt képzelnek el a régiónak, az országnak, és benne a magyar embereknek.

Holnaptól vár egy olyan munka, ami a következő négy esztendőben nem szólhat egyébről, csak a közjóról, közérdekről és a magyar érdek képviseletéről" – jelentette ki Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor szerint megállt a magyar szavazatok apadása Forrás: MTI/Biró István

Az identitásmegőrzés és az egyenlőség a cél

Az RMDSZ elnöke a választások végeredményének közzététele előtt

nem kívánt arról nyilatkozni, hogy kormányon vagy ellenzékben folytatja-e munkáját a szövetség.

Egy olyan szerződés megkötését tartotta a legfontosabb célnak a román többség és az erdélyi magyarok között, amely mindenki számára egyenlő jogokat, esélyegyenlőséget biztosít, a magyar közösség számára pedig az identitásmegőrzés biztonságát nyújtja.

Az MPP elégedett az összefogással

Biró Zsolt szerint a romániai parlamenti választások urnazárásakor közzé tett exit poll felmérések azt jelzik, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) jól döntött, amikor a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) való együttműködés útját választotta.

Az MPP elnöke az RMDSZ kolozsvári eredményvárójában nyilatkozott. Kijelentette: az összefogás listája várhatóan arányos képviseletet biztosít az erdélyi magyarságnak a román parlamentben. Ez pedig azt jelzi, hogy az erdélyi magyar közösség azt várja el a politikusaitól, hogy a nemzeti ügyekben fogjanak össze.