Szijjártó: Az EU-nak kerülnie kell Törökország instabilizálását

-
Szijjártó Péter szerint vészhelyzet állt elő
Vágólapra másolva!
A miniszter szerint az EU a migrációs egyezménnyel Ankara kezébe helyezte Európa biztonságát.
Vágólapra másolva!

Európa biztonsága ma Törökország stabilitásával kezdődik, ezért kerülni kell minden olyan irracionális lépést, amely ezt megingathatja, vagy a felek kapcsolatainak lazulásához vezetne - mondta Szijjártó Péter az uniós tagországok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek brüsszeli tanácskozása után.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: AFP/John Thys

A külgazdasági és külügyminiszter a török uniós csatlakozási tárgyalások befagyasztását sürgető osztrák javaslatról szólva kijelentette,

miután az EU a migrációs egyezménnyel Ankara kezébe helyezte Európa biztonságát, minden rossz, ami megingathatja Törökország stabilitását.

A tárcavezető fontosnak nevezte a párbeszéd és az együttműködés fenntartását, valamint azt, hogy ne vágják el a szálakat Törökország felé. Hozzátette, azt is figyelembe kell venni, hogy az ország tagja a NATO-nak és szoros szövetségese Európának a terrorizmus elleni küzdelemben.

A tanácsülésen a nyugat-balkáni bővítés kérdését is megvitatták, amelynek kapcsán a külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a folyamat lassítása az EU-t gyengítené, ami ellentétes a magyar kormány érdekeivel, mivel "Magyarország csak egy erős Európai Unióban tud erős lenni".