Fegyvercsempész-hálózatra csaptak le Belgiumban

Vágólapra másolva!
Négy embert őrizetbe vettek.
Vágólapra másolva!

Négy embert őrizetbe vettek a belga hatóságok azzal a gyanúval, hogy az embargót kijátszva fegyvereket próbáltak meg eladni Líbiába - tudatta a szövetségi ügyészség csütörtökön. A belga vádhatóság tájékoztatása szerint egy pénzmosással és fegyvercsempészettel kapcsolatos nyomozás keretében szerdán házkutatásokat hajtottak végre, amelyek során többeket előállítottak és számítógépeket foglaltak le. Mint közölték,

a hálózatnak a jelek szerint amerikai, nigeri és belgiumi cégek is tagjai.

Az őrizetbe vettek kilétét egyelőre nem fedték fel a hatóságok, sajtóbeszámolók szerint azonban egyiküket, egy belga férfit bűnszervezetben való részvétellel és a fegyverembargó megsértésével vádolják.

Líbiába próbáltak fegyvert eladni

A gyanúsítottak, akik hamis papírokkal próbáltak fegyvereket eladni Líbiába,

egyike sem rendelkezik engedéllyel katonai felszerelések kereskedelméhez.

A líbiai kormány bár importálhat külföldről fegyvereket és hadianyagot, de csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával, amely az országra 2011-ben kivetett embargó ellenőrzésével van megbízva.