Meghosszabbították az Oroszország elleni uniós szankciókat

Vágólapra másolva!
Újabb hat hónappal meghosszabbította az Európai Unió az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankcióit - jelentette be hétfőn a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanács sajtószolgálata.
Vágólapra másolva!

A büntetőintézkedések hatályát 2017. július 31-ig tolta ki az Európai Unió Tanácsa, mivel - mint a közleményben írták - Moszkva még mindig nem hajtotta végre maradéktalanul az ukrajnai válság rendezését célzó minszki megállapodásokban foglaltakat.

A szankciók meghosszabbítását az uniós állam- és kormányfők mindegyike jóváhagyta az Európai Unió előző heti csúcstalálkozóján.

Az Európai Unió 2014 júliusában döntött az ukrajnai konfliktussal összefüggésben arról, hogy szankciókat vezet be Oroszország ellen. Az intézkedések értelmében korlátozzák egyes orosz bankok és vállalatok hozzáférését az európai tőkepiachoz, valamint tiltják a fegyverek és a katonai jellegű végfelhasználásra szánt, egyébként kettős rendeltetésű termékek, továbbá bizonyos energetikai technológia exportját Oroszországba.