Milánó belvárosát betontömbökkel védik

Vágólapra másolva!
Tíz helyszínen emeltek utcai akadályt csütörtök reggelig az észak-olaszországi Milánó belvárosában a berlinihez hasonló kamionos terrortámadások megakadályozására.
Vágólapra másolva!

Az autósztrádák sávválasztóiként ismert, több méter hosszú beton terelőelemeket egymás mellett fektették le Milánó utcáin. Az egymilliós nagyváros legfrekventáltabb, többnyire gyalogosforgalmú pontjairól van szó, ahol a mindennapokban, és főleg most a karácsonyi ünnepek alatt, több ezer helyi lakos és turista fordul meg.

Egy méternél magasabb falat alkotó betonblokád került a milánói dómtér szélére és a Sforza-kastélyhoz is.

Katonák és rendőrök

Az intézkedést Alessandro Marangoni milánói prefektus rendelte el a Berlinben történt terrorista támadás után. A kamiont vagy más nagyobb járművet feltartóztatni képes elemek mellett gépfegyveres katonákat és rendőröket is látni.

November óta

Milánóban novemberben emelték meg a város utcáinak biztonságát felügyelő katonák számát nyolcszázra, miután nőtt a városban élő latin-amerikai közösségek tagjai közötti erőszakos bűncselekmények száma.

Milánó hatóságai december 29-én közbiztonsági értekezletet tartanak Marco Minniti olasz belügyminiszter részvételével a szilveszteri utcai ünneplésekre készülve.