Véget ért a második világháború utáni legnagyobb német evakuálási akció

Vágólapra másolva!
Hatástalanították az Augsburgban talált második világháborús bombát, ezzel véget ért a második világháború utáni legnagyobb német evakuálási akció.
Vágólapra másolva!

A hatóságok szombaton szólítottak fel 54 ezer augsburgit arra, hogy vasárnap délelőttig hagyják el otthonaikat. Majd mintegy 900 rendőr és több száz tűzoltó hozzákezdett annak ellenőrzéséhez, hogy még a hét elején megtalált, 1,5 tonnás bomba helyszínétől másfél kilométeres körzetben már senki nem tartózkodik.

A világháborús bomba hatástalanítását csak ezután kezdhették meg a tűzszerészek. A brit légierő 1,5 tonna robbanóanyagot tartalmazó úgynevezett légiaknájának hatástalanítása csaknem négy órán át tartott, és a tervezettnél később kezdődött, mert elhúzódott a mintegy 32 ezer érintett lakás kiürítése.

A 3 méter hosszú, hordó alakú robbanószerkezetet még szerdán találták az augsburgi belvárosban egy építkezésen.

A betegek és az otthonok lakóinak szállításához több mint 200 mentőautót és betegszállító autót használtak a bajorországi városban.

Az augsburgi volt a legnagyobb evakuálási akció Németországban a második világháború óta. Az 54 ezer ember többségét rokonok vagy barátok fogadták be a robbanószerkezet hatástalanításának idejére, az önkormányzati menhelyeken alig ezren várakoztak.

A dél-németországi város középkori katedrálisa és városháza is a hatóságok által a bomba másfél kilométeres körzetében lezárt területhez tartozik. Németországban gyakran találnak fel nem robbant második világháborús bombákat. A vasárnapi evakuálás ugyanakkor még a 2011-es koblenzi hasonló műveletnél is több embert érint; akkor 45 ezer embert kellett átmenetileg biztonságba helyezni.

A háztömbrobbantó

A háztömbrobbantónak (blockbuster) is nevezett brit légiaknákat városok elleni bombázásokban használták. Az Augsburgban talált típus legkevesebb 100 méteres körben mindent megsemmisít, a robbanás által keletkezett lökéshullám pedig még akár kilométerekkel távolabb is betör ablakokat, feltép ajtókat és tetőket.