Az ukrán elnök aláírta a jövő évi költségvetésről szóló törvényt

Vágólapra másolva!
Petro Porosenko elnök aláírta hétfőn a 2017-es állami költségvetésről szóló törvényt - olvasható az ukrán államfő honlapján megjelent közleményben.
Vágólapra másolva!

A jövő évi büdzsében jelentősen, az eddigi kétszeresére, 3200 hrivnyára, csaknem 36 ezer forintra emelték a minimálbért.

Porosenko szavai szerint a költségvetés szociális jellegű, reformszellemű, védi a hazai gyártókat és a munkavállalókat, valamint jobb befektetési környezetet teremt az országban.

Növelik a védelmi kiadásokat

Kiemelte, hogy védelmi kiadásokra - beleértve a fegyverzet fejlesztését és a katonák ellátásnak javítását -

a GDP 5,2 százalékát fogja Ukrajna a jövő évben költeni.

Korábban Andrij Parubij házelnök arról tájékoztatott, hogy jövőre 5,9 milliárd hrivnyával, több mint 66 milliárd forinttal növelik az állam védelmi kiadásait, amivel csaknem elérik a 133 milliárd hrivnyát, az 1500 milliárd forintot.

Az ukrán elnök kitért továbbá arra, hogy a decentralizáció révén a helyi önkormányzatok saját büdzséje öt-hatszorosára emelkedett.

A kijevi parlament múlt szerdán hajnalban fogadta el végleges formában a 2017-es költségvetést, aminek még az idei elfogadása az egyik fő feltétele volt a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), hogy folytassa Ukrajna tavaly megkezdett pénzügyi támogatását.

Az IMF-hez igazodtak

A képviselők egyebek között jóváhagyták, hogy a jövő évi GDP-arányos államháztartási hiány az IMF által várt mértékű,

3 százalék legyen.

A költségvetés jövőre 3 százalékos gazdasági növekedéssel számol az idei 1 százalékos GDP-bővülés után, a fogyasztói árnövekedés pedig 8,1 százalékra lassul 12 százalékról.

Az IMF 17,5 milliárd dolláros hitelprogramról kötött szerződést Kijevvel, amelyet több részletben utal. Az első részletet - 5 milliárd dollárt - a megállapodás megkötésekor, 2015. március 13-án kapta meg Kijev, a második részletet - 1,7 milliárd dollárt - tavaly augusztus 4-én, a harmadik, 1 milliárd dolláros összeget pedig idén szeptember 18-án. Kijev most arra vár, hogy még decemberben megkaphassa a soron következő, 1,3 milliárd dolláros részletet, ami azonban szakértők szerint valószínűbb, hogy januárra tolódik át.