A németek többsége nem köti össze a terrort és Merkel menekültpolitikáját

Vágólapra másolva!
A németek többsége szerint nincs összefüggés a Berlinben karácsony előtt elkövetett iszlamista terrormerénylet és Angela Merkel kancellár menekültpolitikája között - mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés.
Vágólapra másolva!

A Forsa közvélemény-kutató társaság adatai szerint a december 19-én egy karácsonyi vásár ellen elkövetett merénylet óta erősödött a kancellár pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének támogatottsága; a pártszövetségre 38 százalék szavazna, ha most vasárnap lenne a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás, ami 2 százalékpontos emelkedés az egy héttel korábbihoz képest.

Merkel támogatottsága is nőtt

A CDU/CSU ezzel kiegyenlítette az év közben elszenvedett veszteségeket, támogatottsága elérte a januárban beállított éves csúcsértéket. A választópolgárok "óvakodnak a kísérletezéstől, és inkább felsorakoznak a kormányzó erők mögött, mint mindig, amikor ilyen szörnyűséges tettek kavarják fel az embereket" - magyarázta a jelenséget Manfred Güllner, a kutatócég vezetője, hozzátéve, hogy a CDU/CSU támogatottsága mellett Angela Merkel személyes támogatottsága is emelkedett.

A németek 52 százaléka Angela Merkelre szavazna, ha közvetlenül lehetne kancellárt választani, ami ugyancsak 2 százalékpontos emelkedés az egy héttel korábbihoz képest. A kormányfő így már 39 százalékponttal vezet lehetséges kihívója, a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) elnöke, Sigmar Gabriel előtt, aki 13 százalékon áll.

Az SPD nem profitált a rendkívüli helyzeteknek a kormányon lévőket erősítő hatásából, támogatottsága 2 százalékponttal 20 százalékra süllyedt. A Forsa vezetője szerint ez annak tulajdonítható, hogy a választók nem tartják különösebben kompetensnek a szociáldemokratákat belbiztonsági ügyekben.

Nincs változás az ellenzéknél

A veszélyes iszlamistaként számon tartott elutasított menedékkérő, Anis Amri terhére rótt merénylettel kialakult helyzet a kormány menekültpolitikáját és Angela Merkelt a leghevesebben támadó pártnak, a Bundestagon kívüli az Alternatíva Németországnak (AfD) sem kedvez igazán a Forsa felmérése szerint. A CDU/CSU-tól jobbra álló globalizáció-, euró-, elit-, bevándorlás- és iszlámellenes párt - amelynek egyik vezetője szerint a Breitscheid téren elkövetett merénylet áldozatai "Merkel halottai" - mindössze 1 százalékponttal tudta növelni támogatottságát, 12 százalékra.

A Bundestag ellenzéki oldalán nem történt változás, a Zöldek 10 százalékon stagnálnak, a Baloldal továbbra is 9 százalékon áll. A Bundestagból 2013-ban kiesett liberális FDP 1 százalékpontos visszaeséssel 5 százalékon, a bejutási küszöbön áll - mutatta ki a Forsa idei utolsó, Stern-RTL-Wahltrend című kutatása.

Nem látnak összefüggést

A Stern című hírmagazin és az RTL kereskedelmi televízió megbízásából végzett felmérésben azt is vizsgálták, hogy a választópolgárok látnak-e összefüggést a 12 halálos áldozatot és 53 sebesültet követelő támadás és Angela Merkel menekültpolitikája között. Az eredmények szerint több mint kétharmaduk,

68 százalékuk nem lát összefüggést.

A Zöldek táborában a legmagasabb, 93 százalékos mindazok aránya, akik szerint nincs kapcsolat a merénylet és a kancellár menekültpolitikája között. Utánuk a Baloldal szavazói következnek 85 százalékkal, majd az SPD támogatói 83 százalékkal, a kancellár vezette CDU szavazói közül pedig 80 százalék vélekedik így. A választók 28 százaléka szerint van összefüggés a támadás és Angela Merkel menekültpolitikája között. Az AfD-szavazók 93 százalékának ez a meggyőződése. Melletük még a CSU táborában meghatározó ez a vélemény, ott 49 százalék hozza összefüggésbe a tömeges kamionos gázolást a kancellár menekültpolitikájával.

A Stern-RTL-Wahltrend felmérést december 19. és 23. között végezték 2504 ember megkérdezésével. A támadás és a menekültpolitika összefüggéséről szóló kutatásban 1003 embert kérdeztek meg december 21-én és 22-én.