Kiutasítottak 35 orosz diplomatát az Egyesült Államokból

Vágólapra másolva!
Kiutasítottak az Egyesült Államokból 35 orosz diplomatát, akiknek 72 órán belül el kell hagyniuk az országot - közölte egy névtelenül nyilatkozó magas rangú amerikai tisztségviselő csütörtökön. Az USA ezzel párhuzamosan szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben az amerikai választásokkal kapcsolatos orosz hackertámadások miatt. Az orosz külügyminisztérium szerint az amerikai szankciók aláássák a kétoldalú kapcsolatok normalizálását.
Vágólapra másolva!

Barack Obama amerikai elnök szerint az Oroszország elleni szankciók "szükséges és megfelelő" választ jelentenek Moszkvának arra a törekvésére, hogy a nemzetközileg elfogadott viselkedési normák semmibe vételével aláássa az amerikai érdekeket.

A leköszönő elnök szerint az amerikai diplomaták elfogadhatatlan zaklatásoknak, illetve megfélemlítésnek voltak kitéve Moszkvában az év során az orosz biztonsági szolgálatok, illetve a rendőrség részéről.

Szankciók hackertámadások miatt

Washington az amerikai választásokkal kapcsolatos orosz hackertámadások miatt szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben - az erről szóló rendeletet a tisztségéből január 20-án, tehát kevesebb mint egy hónap múlva távozó Barack Obama amerikai elnök csütörtökön írta alá Hawaiin, ahol év végi vakációját tölti.

Obama egyébként aktívan kampányolt párttársának, a választásokat elveszítő demokrata Hillary Clintonnak.

A Fox News szerint Obama azt is bejelentette, hogy az amerikai belbiztonsági minisztérium és az FBI titkosítás alól feloldott dokumentumok nyilvánosságra hozatalára készül az üggyel kapcsolatban. Azt is megígérte, hogy a következő napokban a kormánya jelentést tesz majd a kongresszusnak arról, hogyan próbálták az oroszok befolyásolni a mostani és korábbi választásokat. A portál szerint az amerikai hatóságok két orosz kézben lévő épületet is bezárattak Maryland és New York államokban.

Az orosz külügyminisztérium szerint az új amerikai szankciók kontraproduktívak, és aláássák a kétoldalú kapcsolatok normalizálását - jelentette csütörtök este az Interfax hírügynökség. Oroszország válaszlépéseket tesz diplomatáinak az Egyesült Államokból történő kiutasítása nyomán, ezt Vlagyimir Dzsabarov, a szövetségi tanács (parlamenti felsőház) külügyi bizottságának alelnöke mondta. Arra utalt, hogy az intézkedések a moszkvai amerikai nagykövetséget, illetve a konzulátust érintik majd.

Az Egyesült Államok képviselőházának elnöke szerint Oroszország folyamatosan az amerikai érdekek aláásásán mesterkedik, és az ellene hozott szankciók már régóta esedékesek voltak. A republikánus párti Paul Ryan ugyan kissé megkésettnek mondta a büntetőintézkedések bevezetését, ám hangsúlyozta: ez a megfelelő mód arra, hogy véget érjen Washington a nyolc éve hibás politikája Oroszország irányában. Hozzátette, hogy a hamarosan leköszönő amerikai kormányzat hatástalan külpolitikát folytatott, ami az Egyesült Államokat gyengébbé tette a világ szemében.