Merkel: Az iszlamista terror a legnagyobb fenyegetés

Angela Merkel német kancellár sajtótájékoztatót tart a berlini terrortámadás utrán
German Chancellor Angela Merkel (CDU) gives a statement about the suspected truck attack in Berlin, at the federal chancellery in Berlin, Germany, 20 December 2016. Photo: Michael Kappeler/dpa
Vágólapra másolva!
Angela Merkel szerint 2016 legnagyobb próbatétele az iszlamista terror volt, azt mondta, különösen visszataszító, ha olyanok követnek el merényleteket, akik azt állították, védelemért érkeztek Németországba. Merkel szerint a szabadság, a humanitás és a nyitottság, a demokratikus jogállam képezik az ellenmodellt a terrorizmus és a gyűlölet világával szemben. A kancellár szerint vannak problémák az Európai Unióval, de a boldog jövőt nem a nemzeti külön út jelenti.
Vágólapra másolva!

Az óév a nehéz próbatételek éve volt, de Németország és a németek ereje okot ad a bizakodásra - mondta Angela Merkel német kancellár a kancellári hivatal által előzetesen ismertetett újévi köszöntőjében, amelyet szombat este sugároz majd az ARD országos közszolgálati televízió.

Az iszlamista terror volt a legnagyobb próbatétel

Angela Merkel a beszédben kiemelte: kétségtelen, hogy a legnagyobb próbatétel az iszlamista terror volt, amelynek célkeresztjében ugyan a németek is ott vannak már sok éve, az idén viszont Németország "kellős közepén" is támadott, a nyáron Würzburgban és Ansbachban, néhány napja pedig Berlin központjában, a Vilmos császár-emléktemplomnál.

A kancellár aláhúzta: "különösen keserű és visszataszító", ha olyan emberek hajtanak végre terrormerényletet, akik azt állították, hogy védelmet keresnek Németországban, hiszen így

megtapasztalták az ország segítőkészségét, amelyből tetteikkel gúnyt űznek, és megcsúfolják mindazokat is, akik valóban védelemre szorulnak.

Van ok a bizakodásra

Azonban a halottak és sebesültek iránti részvét és gyász közepette bizakodásra ad okot mindaz, amit éppen ezekben a nehéz napokban érezni lehet Berlinben és sok más német városban: "a vigasztalás, amelyet adunk és kaphatunk, és a szilárd határozottság, amellyel szembehelyezzük a humanitást és az összetartást a terroristák gyűlölettel teli világával" - mondta Angela Merkel.

Nem a terroristák határozzák meg, "hogyan élünk és hogyan akarunk élni".

"Szabadok vagyunk, humánusak és nyitottak" - hangoztatta a német kancellár.

A jogállam az ellenmodell

Ez az hozzáállás például a szétbombázott szíriai Aleppóról készült képeket látva azt is jelenti, hogy "fontos és helyes" volt, hogy Németország az óévben is segített a védelmére szorulóknak "a megkapaszkodásban és a beilleszkedésben", és ez a hozzáállás tükröződik "demokráciánkban, jogállamunkban, értékeinkben" is - tette hozzá.

Ez mind együtt alkotja az "ellenmodellt" a terrorizmus, a gyűlölet világával szemben, és

erősebb is lesz, mint a terrorizmus, mert "mi együtt erősebbek vagyunk" és "a mi államunk az erősebb"

- mondta Angela Merkel.

Mint mondta, az állam mindent megtesz polgárai biztonságáért és szabadságáért, és "ez a munka soha nem ér véget". A biztonsági szervek támogatása az idén is emelkedett, és a szövetségi kormány 2017-ben is a lehető leggyorsabban végrehajtja a biztonság és a szabadság megőrzéséhez szükséges valamennyi politikai vagy jogszabályi változtatást.

Angela Merkel szerint a demokratikus, szabad, humánus jogállam jelenti az ellenmodellt a terrorizmus, a gyűlölet világával szemben Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Michael Kappeler

Nem a nemzeti külön út jelenti a boldog jövőt

A kancellár arról is beszélt, hogy 2016 sokak számára a sarkaiból kifordult világ és a biztosnak hitt vívmányok megkérdőjelezésének éve volt. Megkérdőjeleződött például az Európai Unió és a parlamenti demokrácia, amelyről azt mondják, hogy már nem a polgárok közösségét szolgálja, hanem csak egy szűk csoport érdekét. Mindez azonban tévedés, "megannyi torzkép" - mondta.

Az EU valóban lassú és körülményes, egyik tagjának kiválása pedig mély érvágás, és az is igaz, hogy arra kellene összepontosítania, amire jobban alkalmas, mint a nemzetállam. Azonban

a németeknek soha nem szabad ámítaniuk magukat azzal, hogy "a boldog jövőt a nemzeti külön út" jelenti.

Ahol Európa egésze kerül kihívás elé - mint a globális verseny, a külső határok védelme vagy a migráció ügyében -, ott közös választ kell adni, "mindegy, mennyire fáradságos és nehéz", és a németeknek elemi érdekük, hogy "vezető szerepet töltsenek be" ebben - mondta a német kancellár.

A parlamentáris demokrácia erős

Hozzátette: egyesek a parlamenti demokráciáról is a valóságot eltorzító képet festenek. A parlamenti demokrácia erős, és lehetőséget ad a részvételre és a beleszólásra. Nemcsak elfogadja, hanem ösztönzi az ellentmondást és a bírálatot, amely békés és a mások iránti tiszteleten alapul, a megoldásra és a megegyezésre irányul és "nem rekeszt ki egész csoportokat".

Választások lesznek 2017-ben

Az új év a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás éve is - tette hozzá Angela Merkel, kiemelve: olyan politikai összeütközésre, választási küzdelemre törekszik, amelyben sok mindenről szenvedélyesen vitáznak, de mindig

Mint mondta, a Németország jövője iránti bizakodásához a szociális piacgazdaság is hozzájárul, amely "a világ valamennyi gazdasági rendszerénél jobban segíti a megbirkózást a válságokkal és átalakulásokkal".

Nyitottnak kell lenni a világra

Rámutatott, hogy Németországban minden korábbinál többen dolgoznak, a vállalkozások pedig túlnyomórészt jó helyzetben vannak. A gazdasági sikerek lehetővé teszik a szociális rendszer erősítését és a rászorulók támogatását. Bátorítást ad az az elkötelezettség és találékonyság is, amellyel a német vállalatoknál és egyetemeken "kutatják és fejlesztik a jövőt". Az új energiaforrásoktól a digitalizációig Németországnak minden területen van esélye arra, hogy azok között legyen, akik "felfedezik és meghatározzák az új utakat". Ehhez a világ iránti nyitottságra, és a "magunkba és hazánkba vetett önbizalomra" van szükség - húzta alá Angela Merkel.