A Kelet atomhatalma lenne Észak-Korea

Kim Dzsong Un
Kim Dzsongun
Vágólapra másolva!
Ha az USA nem hagy fel agresszív politikájával, Észak-Korea erősíti katonai erejét - mondta újévi köszöntőjében Kim Dzsongun. Az észak-koreai vezető arról is beszélt, hogy országa egy interkontinentális ballisztikus rakéta tesztjére készül.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea egy interkontinentális ballisztikus rakéta próbaindítása előtti utolsó szakaszban van - mondta újévi beszédében Kim Dzsongun észak-koreai vezető, aki a Kelet atomhatalmának nevezte Észak-Koreát.

- mondta televíziós beszédében Kim Dzsongun. Megerősítette, hogy országa kitart "a gazdaság párhuzamos fejlesztésének és az elrettentő nukleáris potenciál erősítésének irányvonala" mellett.

Kim Dzsongun egy katonai hadgyakorlaton - felgyorsította a hadászati fejlesztéseket Forrás: MTI/EPA/KCNA

Kijelentette, hogy "Phenjan olyan technológiát fejlesztett ki, amellyel csak néhány (...) állam rendelkezik, és hatalmas sikert értek el a ballisztikus rakéták gyártása terén".

Felgyorsított katonai fejlesztések

Tavaly áprilisban Kim Dzsong Un személyesen irányította a rakéta új típusú hajtóművének tesztjét. Apjának 2011-ben bekövetkezett halála utáni hatalomra kerülése óta felgyorsultak az észak-koreai katonai fejlesztések.

Legutóbb 2016. február 7-én hajtottak végre kísérleti rakétaindítást, szeptemberben pedig kísérleti atomrobbantást.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai megtiltották Észak-Koreának a ballisztikus rakétákkal végzett kísérleteket. Phenjan ezeket a határozatokat nem ismeri el, és arra hivatkozik, hogy Washington ellenséges politikájával szemben minden joga megvan a védelmi képessége erősítésére.