Merényletek Bagdadban és Nedzsefben, halottak

Vágólapra másolva!
Az egyik robbantást az Iszlám Állam terrorcsoport vállalta magára.
Vágólapra másolva!

Nyolc ember - közöttük öt rendőr - halt meg az iraki síiták szent városától, Nedzseftől délre egy ellenőrző pontnál. A robbantásban, amelynek elkövetését az Iszlám Állam terrorcsoport vállalta magára, legalább 16 - más források szerint - 22 ember megsebesült.

A három, robbanómellényt viselő férfi robbanószerekkel megrakott autóval érkezett az ellenőrző ponthoz, majd tüzet nyitottak, de a rendőrök viszonyozták a tüzet, és megölték őket.

A merénylők Nedzsef síita szent városba tartottak, ahol Ali imám sírja található, ott akartak merényletet elkövetni.

Vasárnap egy másik ellenőrző pontnál két öngyilkos merénylő robbantott, kilenc embert megölve. A támadást egyelőre senki sem vállalta magára. Előző nap Bagdadban egy piacon követtek el öngyilkos merényletet, itt 27-en haltak meg, a támadást pedig szintén az Iszlám Állam vállalta magára.