Meghalt a nemi erőszakért elsőként vád alá helyezett amerikai püspök

Vágólapra másolva!
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Thomas Dupre, az Egyesült Államok springfieldi egyházmegyéjének (Massachusetts) egykori püspöke, akit elsőként helyeztek vád alá az amerikai katolikus egyházat sújtó, 2002-ben kirobbant gyermekmegrontási botránysorozatban.
Vágólapra másolva!

Az egyházmegye közlése szerint Dupre pénteken halt meg. Halálának okát nem közölték.
Az 1990-ben püspökké szentelt Thomas Dupre 2004 februárjában váratlanul távozott posztjáról, egészségi okokra hivatkozva, de olyan vádak közepette, amelyek szerint

az 1970-es években egy plébánia lelkészeként két fiút megerőszakolt.

Távozása nyomán legkevesebb tucatnyi, hasonlóan megvádolt püspök ügyében ült össze a nagyesküdtszék, s négyen közülük önként kérték felmentésüket a pápától. Leleplezésükhöz a The Boston Globe című amerikai lap újságíróinak kitartó tényfeltáró munkája vezetett el.

A Dupre ellen emelt vádat később, elévülés miatt ejtették. Mintegy 200 ezer hívet számláló egykori egyházmegyéje azóta 12 millió dollár kártérítésről állapodott meg a papok szexuális visszaélésének többtucatnyi áldozatával.

Az 1960-as évek közepétől a 80-as évek elejéig húzódó pedofíliaesetek takargatására jellemző, hogy 2009-ben egy hasonló ügy férfi áldozata azt állította, hogy amikor a 80-as években gyerekként egy lelkész molesztálta őt, és Dupre, valamint Joseph Maguire akkori püspök is tudomást szerzett a lelkész üzelmeiről, az egyházi vezetők ennek ellenére megtartották a lelkészt az egyház szolgálatában.

Duprét, aki visszavonulása után egy marylandi katolikus pszichiátriai klinikán élt, a Vatikán utasítására

2006-ban kitaszították a papi rendből.

A bostoni egyházmegye számos, gyermekek megrontásával vádolt papot küldött kezelésre ebbe a magánklinikába.