Több mint száz menekült veszett a tengerbe Líbia partjainál

Vágólapra másolva!
Mintegy száz menekülttel a fedélzetén elsüllyedt egy hajó szombaton Líbiai partjainál, négy túlélő volt csupán - közölték segélyszervezeti tisztviselők.
Vágólapra másolva!

Az ANSA olasz hírügynökség szerint nyolc holttestet emeltek ki a vízből, a térségben uralkodó rossz időjárási körülmények akadályozzák a kutatást a líbiai partoktól 50 kilométerre fekvő területen.

Flavio di Giacomo, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője elmondta, hogy

a hajón száztizen tartózkodtak, négy embert sikerült kimenekíteni a vízből.

Hozzátette, hogy a történtek részleteiről azt követően mondhat többet, hogy a partra szállították a túlélőket.

Az ENSZ információi szerint tavaly több mint ötezer ember vesztette életét a Földközi-tenger központi medencéjén húzódó migrációs útvonalon, többen mint valaha. Csak a török partok és Görögország közötti útvonalon csökkentek 2016-ban ezek a számadatok az EU-török menekültügyi egyezménynek köszönhetően.

A migránsokat szállító hajók többsége Líbia ellenőrizetlen határvidékéről indulnak. Ezen a területen zavartalanul tevékenykedhetnek az embercsempészek, akik büntetlenül követelnek hatalmas pénzeket a veszélyes átkelésre vállalkozó menekültektől.