Jobb biztonsági kamerát kapnak az új belga vonatok

Vágólapra másolva!
Nagyjából háromezer biztonsági kamerával szereli fel az új vonatokat jövő év végétől az SNCB belga állami vasúttársaság - jelentette csütörtökön a helyi sajtó.
Vágólapra másolva!

A La Derniere Heure című lap tájékoztatása szerint a kamerák rögzíteni fogják az utastérben történteket, a felvételeket pedig interneten keresztül közvetlenül az illetékes hatóságoknak továbbítják.

A vasúti biztonság megerősítésére vonatkozó tervekről szóló híreket az SNCB is megerősítette.
"Amint bejelentés érkezik egy incidensről,

azonnal vissza lehet nézni a történteket"

- mondta Dimitri Temmerman, a vasúttársaság szóvivője, hozzátéve, hogy

az új rendszernek köszönhetően ehhez meg sem kell állnia a vonatnak.

A szóvivő hangsúlyozta, a felvételeket kizárólag akkor fogják visszanézni, amennyiben az valóban szükséges.

Francois Bellot közlekedési miniszter arról számolt be, hogy 2018 és 2021 között 445 új vonatot helyeznek üzembe Belgiumban, s ezekre szerelik fel a biztonsági kamerákkal.

Noha a Desiro típusú vonatokon már jelenleg is telepítve vannak kamerák, de azok lemezre rögzítenek, és a felvételeket mindössze hét napig tárolják - olvasható a belga újság cikkében.