Aláaknázott macskával támadnak a kelet-ukrajnai szakadárok

Vágólapra másolva!
Az ukrán fegyveres erők egysége a kelet-ukrajnai frontvonal fegyvermentes övezetének egyik kiürített településén járőrözött, amikor egy családi házban éktelen nyávogásra lettek figyelmesek. A macska egy bezárt szekrényben nyivákolt eszeveszetten.
Vágólapra másolva!

Mivel a szekrény ajtaja gyanúsan nehezen nyílt, a katonák az egyik oldallapot kifűrészelve vizsgálták át a bútor belsejét. Odabent meg is találták a macskát, az egyik vállfára fellógatva. Az állathoz egy botlódrótos akna volt erősítve, amelynek kioldóját a szekrény ajtajához kötötték.

A fegyveresek hatástalanították a robbanószerkezetet, és kiszabadították a megviselt „zsákbamacskát", amelyet minden bizonnyal a szakadárok napokkal korábban ugyanott járt járőrei helyezek el a szekrényben. Csak a kormánykatonák óvatosságának és némi szerencsének köszönhető, hogy nem sikerült a véres meglepetésük.

A járőrök magukkal vitték az állatot, „aki" azóta a századuk szerencsemacskájaként szolgál – adta hírül az UNIAN.