Elítélték a rendőrt megkéselő 16 éves dzsihadista lányt

Vágólapra másolva!
Németországban hat év szabadságvesztésre ítéltek csütörtökön egy 16 éves lányt, aki az Iszlám Állam terrorszervezet követőjeként megkéselt egy rendőrt.
Vágólapra másolva!

Az alsó-szászországi Cellében működő tartományi felsőbíróság közleményében Safia G. néven azonosított német-marokkói kettős állampolgárságű lányt gyilkossági kísérlet, súlyos testi sértés és külföldi terrorszervezet támogatása miatt ítélték el. A bíróság a súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében eljáró szövetségi legfőbb ügyészség indítványát elfogadva szabott ki

hat év, fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetést.

Elítéltek egy 20 éves német-szíriai kettős állampolgárságú fiatalembert is, ő két és fél év szabadságvesztés büntetést kapott, mert tudott a lány tervéről, és arról is tudott, hogy az Iszlám Állam követője, de nem értesítette a rendőrséget a készülő támadásról, ami bűncselekménynek számít.

Safia G. védője a nem jogerős ítélet kihirdetése után közölte, hogy fellebbez a döntés ellen. A zárt ajtók mögött tartott tárgyalás lezárása után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a lány megbánta tettét, és

az életveszélyesen megsebesített rendőrnek levelet is írt, amelyben bocsánatot kért.

Mint mondta, nincs a világon olyan terrorista, aki bűnbánatot tart és bocsánatot kér áldozatától.

A szövetségi legfőbb ügyészség szerint a Hannoverben felnőtt Safia G. legkésőbb 2015 novemberében azonosulhatott az IÁ nézetrendszerével, és egy online üzenetküldő szolgáltatás révén kapcsolatba lépett a terrorszervezet egyik szíriai tagjával.

Elhatározta, hogy csatlakozik a dzsihadistákhoz, s 2016 januárban el is utazott Isztambulba,

és felvette a kapcsolatot közvetítőkkel, hogy segítsenek neki eljutni Szíriába. Édesanyja azonban utánament a török városba, és hazavitte. Az Iszlám Állam emberei viszont még Isztambulban rábeszélhették arra, hogy Németországban hajtson végre egy "mártír műveletet". A lány ezzel a céllal ment 2016. február 26-án a hannoveri főpályaudvarra, két konyhakéssel felfegyverkezve.

A szövetségi rendőrség egy munkatársa a pályaudvaron egy rutinellenőrzésen megállította, és elkérte az iratait. A lány kést rántott, és nyakon szúrta a rendőrt, aki majdnem meghalt.