Szombaton telefonon beszél majd Trump és Putyin

PUTYIN, Vlagyimir
Szentpétervár, 2016. december 26. Vlagyimir Putyin orosz elnök az Eurázsiai Gazdasági Unió, az EaEU csúcstalálkozóján vesz részt Szentpéterváron 2016. december 26-án. A 2014 májusában alapított gazdasági együttműködési szervezet tagországai Oroszország, Kazahsztán, Fehéroroszország, Örményország és Kirgizisztán. (MTI/EPA/Anatolij Malcev)
Vágólapra másolva!
Telefonon beszél szombaton egymással Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Trump már a kampányában világossá tette, hogy javítani szeretné az Egyesült Államok és Oroszország viszonyát, miután a távozó Obama-adminisztráció idején azzal vádolták Putyint, hogy beleavatkozott az elnökválasztásba.
Vágólapra másolva!

Hivatalba lépése óta először telefonon beszél majd szombaton Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel - jelentette az amerikai média, majd merősítette ezt Moszkvában a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov.

A két ország viszonya Barack Obama most leköszönt elnök második ciklusa alatt a hidegháború óta nem látott mélypontra süllyedt.

Washington az ukrajnai és a szíriai beavatkozás és az emberi jogok oroszországi helyzete miatt bírálta Moszkvát, emiatt szankciókat is bevezetett vele szemben.

Putyint vádolta korábban az Egyesült Államok az elnökválasztásba való beavatkozással Forrás: MTI/EPA/Anatolij Malcev

Majd az elnökválasztás után az Egyesült Államok nyíltan azzal vádolta meg az orosz vezetőket és személyesen Vlagyimir Putyint, hogy beavatkozott a tavaly novemberi választásba, hogy ne Hillary Clinton demokrata párti jelölt, hanem Trump győzzön.

Az új amerikai elnök, Donald Trump rendezné országa viszonyát Oroszországgal Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Chip Somodevilla

Donald Trump már a kampányában világossá tette, hogy javítani szeretné az Egyesült Államok és Oroszország viszonyát, és elképzelhetőnek nevezte a szankciók egy részének megszüntetését, ha Oroszország engedményeket tesz a nukleáris leszerelés terén.