Agyonverte kamasz fiát a saját mostohaapja

Vágólapra másolva!
Nem járt rendesen iskolába a fiú Párizsban, ezért a mostohaapja addig ütötte, amíg mozgott.
Vágólapra másolva!

A francia újságok valóban döbbenten számoltak be arról, hogy egy 36 éves ember a Párizs melletti elővárosban addig ütötte 15 éves mostohafiát, amíg lélegzett. Ököllel ütötte, többször megrúgta, a fiú a kamrába menekült, és összeesett. Ekkor a mostohaapa otthagyta. Felesége, az édesanya egy óra múlva nézte meg, hogy van a fia. Ekkor már halott volt. Hívták a mentőket, de ők nem tudtak már segíteni rajta.

A rendőrök elvitték és letartóztatták a kegyetlen mostohaapát. Azt mondta, hogy azért verte agyon a fiút, mert iskolakerülő volt, nem tanult rendesen, és úgy gondolta, hogy megneveli. A fiúnak három testvére van. Mindez Vitry-sur-Seine-ben történt, néhány kilométerre Párizstól, egy 15 emeletes lakótelepi házban. Rendőrségi kifejezéssel élve egy nehéz környékről van szó.