Gyerekfilmrajongó volt Abdallah El H., a Louvre iszlamista terroristája

Lövöldözés a párizs Louvre rendőr
Párizs, 2017. február 3. Rendőrök őrködnek a párizsi Louvre múzeum piramisánál 2017. február 3-án, miután a Louvre előtt egy katona tüzet nyitott egy emberre, aki állítása szerint megtámadta őt. (MTI/EPA/Ian Langsdon)
Vágólapra másolva!
Abdallah El H., így hívják azt a fiatalembert, aki péntek délelőtt megtámadott négy francia terrorelhárító katonát Párizsban. A francia ügyészség szerint a terrorakcióban jelképértékű a hely és az áldozat is.
Vágólapra másolva!

A Louvre a világ leglátogatottabb múzeuma,

az európai kultúra és történelem egyik legfontosabb szimbóluma.

Évente 7,3 millióan nézik meg, háromnegyedük külföldi. A négy terrorelhárító pedig a katonaság egyik speciális egysége, éppen az Abdallah El H.-hoz hasonló terroristák ellen hozták létre.

Mind a két kezében egy-egy machete volt, és miután az egyik katonát megvágta, egy másik lelőtte.

A terroristát kórházba vitték, és most már biztosnak tűnik, hogy túléli.

Rendőrök őrködnek a Louvre piramisánál a támadás után Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon

A fiatalember egyébként az Egyesült Arab Emírségekből jött Franciaországba néhány napja, turistavízummal. És egy vasárnap esti géppel ment volna haza, úgymond, a jól végzett munka eredményével. A hátizsákjában nem találtak robbanóanyagot, de nem zárják ki, hogy egy társa vitte volna be a Louvre-ba. Egyelőre nem tartóztattak le rajta kívül senkit.

Átvizsgálták a szállodai szobáját és a Facebook-oldalát is. Kiderült, hogy

valóságos rajongója volt a gyerekfilmeknek,

kedvence a Reszkessetek, betörők! volt. Szerette a focit is, Bayern München-szurkolónak mondta magát. Dolgozott otthon, de erősen terrorgyanús és iszlamista szövegeket irkált az interneten. Állandóan arról értekezett, minden konkrétum nélkül persze, hogy háború van, és háborúban nem lehet békét kötni.