Nőket futtattak Angliában a magyar embercsempészek

Az exem egy prostival él együtt – mégsem tudtam nemet mondani a szexre”
prostituált, prostitúció, kurva, prosti
Vágólapra másolva!
Magyar nőket prostitúcióra kényszerítő magyar embercsempészeket ítéltek el Angliában. Egyikük majdnem 14 évig lesz rács mögött.
Vágólapra másolva!

Magyar nőket prostitúcióra kényszerítő magyar embercsempészeket ítéltek börtönre Angliában. A BBC szerint két férfi és egy nő 2015 végén három fiatal nőt csalt Angliába legális állások ígéretével, majd elvették úti okmányaikat és arra kényszerítették őket, hogy prostituáltként dolgozzanak.

Prostitúcióra kényszerítették a lányokat - képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A büntetőper tárgyalásán elhangzott, hogy az embercsempészek áldozatai - 19-24 év közöttiek - szegények voltak, angolul sem igen tudtak.

Naponta akár tíz férfit is fogadniuk kellett, ám a bevételből semmit sem láttak, azt a bűnszervezet tagjai italra, kábítószerekre és szerencsejátékra költötték.

A manchesteri bíróság L. Andrásra 13 év hét hónap, O. Jenőnére nyolc év öt hónap, P. Lászlóra három és fél év börtönbüntetést rótt ki.

Hasonló bűncselekményekért elítéltek már magyarokat Angliában.

Két és fél éve három magyar 3-10 év közötti börtönbüntetést kapott, mivel szintén magyar nőket kényszerítettek prostitúcióra. Néhány hónappal korábban pedig négy magyar embercsempészt 4-6 év közötti szabadságvesztésre ítéltek.