Iszlamistákkal végzett az egyiptomi hadsereg a Sínai-félszigeten

Vágólapra másolva!
Legalább tizennégy terroristát megöltek, tízet pedig letartóztattak. Az egyiptomi hadsereg katonái egy több napos művelet keretében hajtották végre a rajtaütéseket a Sínai-félszigeten.
Vágólapra másolva!

Az ötnapos akció során a katonák házakat, barlangokat és földalatti raktárhelyiségeket kutattak át; három gépkocsiba szerelt pokolgépet semmisítettek meg, további tíz robbanószerkezetet pedig hatástalanítottak. A robbanószerkezetekkel a terroristák rendőröket akartak megtámadni - áll a hadsereg szóvivőjének közleményében.

A közlemény szerint 5 autót, 7 motorkerékpárt, 2000 liter üzemanyagot, számos fegyvert és lőszert, műszaki és kommunikációs eszközöket, valamint a szélsőségesek által használt katonai egyenruhákat foglaltak le.

A Sínai-félszigeten az elmúlt időszakban jelent meg az Iszlám Állam, a magát Sínai Vilájetnek nevező szélsőséges iszlamista csoport már több támadást hajtott végre egyiptomi katonák és rendőrök ellen.
Az egyiptomi hadsereg január 28-án egy rajtaütésben 19 terroristát ölt meg, további kettőt elfogtak.