Tömeges akasztások voltak egy szíriai katonai börtönben

Vágólapra másolva!
A szíriai kormány foglyok ezreit végezte ki tömeges akasztásokkal, és módszeresen megkínoztatta foglyait egy Damaszkusz-közeli katonai börtönben – állítja kedden közzétett jelentésében az Amnesty International.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi emberi jogi mozgalom által összegyűjtött tanúvallomások 2011 és 2015 közötti kivégzésekről szólnak, de a jelentés szerint

valószínűleg máig folynak ezek a háborús bűnnek minősülő cselekedetek.

A szervezet ENSZ-vizsgálatot szorgalmaz az ügyben.

Aszadék tagadják

A szíriai kormány és Bassár el-Aszad elnök eddig mindig visszautasította azokat a jelentéseket, amelyek szerint a 2011 óta tartó, százezrek életét követelő szíriai polgárháborúban kínzásokat és bírósági ítélet nélküli kivégzéseket hajtottak volna végre.

Heti 25-50 akasztás

Az Amnesty International (AI) által összefoglalt beszámolók szerint hetente átlagosan 20–50 embert akasztottak fel a Damaszkusztól északra lévő Szednaja katonai börtönben.

A jelentés 5 és 13 ezer közé teszi a polgárháború első négy évében itt kivégzettek számát.

Rendszerellenességgel vádolták őket

"Az áldozatok túlnyomó többsége olyan civil volt, akit a kormány ellenzékéhez tartozónak gondoltak" – áll az AI jelentésében.

valamint megvonták tőlük a vizet, és minden gyógyszert vagy orvosi ellátást."

A bebörtönzötteket, akik

többségükben hűtlenséggel vádolt katonák és a felkelésben részt vevő emberek voltak,

katonai bíróságok színleg megtartott tárgyalásain ítélték halálra, nem egyszer kínzással kicsikart vallomások alapján – írja az Amnesty.

A kivégzéseket titokban hajtották végre, és a meggyilkoltakat a fővároson kívül ásott tömegsírokban hantolták el, a családokat pedig sohasem tájékoztatták hozzátartozóik sorsáról.

Az Amnesty szerint népirtás

Az emberi jogi mozgalom jelentését összesen 84 tanúval – köztük őrökkel, katonákkal, egykori foglyokkal, bírákkal és ügyvédekkel, valamint a szíriai börtönviszonyokat ismerő szakértőkkel – készített interjú alapján állították össze.

"Szíria állam támogatóinak, mindenekelőtt a(z ENSZ) Biztonsági Tanácsban állandó tagsággal rendelkező

Oroszországnak, valamint Iránnak el kell ítélniük a törvénytelen kivégzéseket és Szíria állam népirtó politikáját,

és minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, hogy ezeknek véget vessenek" – szögezte le az Amnesty International.