Terjed az iszlám szélsőséges irányzata a belgiumi mecsetekben

Vágólapra másolva!
Egy jelentés szerint a mérsékelt muzulmán hitszónokok tehetetlenek a jelenséggel szemben.
Vágólapra másolva!

Terjedőben van az iszlám szélsőséges, harcos irányzata, a vahhábizmus a belgiumi mecsetekben - Brüsszelben, Antwerpenben és Mechelenben -, és a mérsékelt muzulmán hitszónokok tehetetlenek a jelenséggel szemben - közölte a terrorista fenyegetéseket elemző belga testület (OCAM).

Miközben a fundamentalisták kisebbségben vannak az ország muzulmán közösségében, a mecsetek többségében követett mérsékelt irányvonal képviselői "tehetetlenek" a vahhábizmus terjedésével szemben - mutatott rá a belga testület.

A tavalyi brüsszeli terrortámadás után több cikk jelent meg arról: a radikalizálódás oka lehet az is, hogy az 1960-as évek végétől kezdve jellemzően szaúdi hitszónokok irányították az iszlám hitéletet Belgiumban, akik dogmatikus tanaikkal muszlimok generációinak a gondolkodását határozták meg.