A sztrájkoló rendőrök helyett a hadsereg őrzi a rendet Brazília egyik államában

Vágólapra másolva!
A hadsereg vette át csütörtökön a sztrájkoló rendőrség feladatait a délkelet-brazíliai Espírito Santo szövetségi államban, miután a hétvége óta elharapódzott az erőszak és több mint 100-an vesztették életüket.
Vágólapra másolva!

Az Agencia Brasil hírügynökség szerint a szövetségi állam kormányának rendelkezése értelmében a biztonsági műveletek irányítását a fegyveres erők vették át.

Eduardo Villas Boas tábornok, a brazil fegyveres erők főparancsnoka Twitter-üzenetben közölte, hogy

César Colnago, Espírito Santo kormányzója szerint egy 1200 fős katonai kontingens már megérzett, de mindez nem volt elég a közrend fenntartásához, ezért további 550 fős erősítést várnak.

A rendőrök nem sztrájkolhatnak

Vitóriában, a tartomány székhelyén, és Espírito Santo más városaiban azt követően tört ki az erőszak, hogy a rendőrök hozzátartozói és barátai a hétvégén elzárták a kaszárnyákba az utat, magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket követelve számukra.

A brazíliai rendőrség feladata, hogy a városokban járőrözzön,

ugyanakkor az ország törvényei értelmében a rendőröknek tilos sztrájkolniuk.

A rendőrséget képviselő szakszervezet szerint 101 ember halt meg mióta a rendvédelmi erők abbahagyták a járőrözést. A szövetségi állam kormánya nem erősítette meg ezt a számot.

Leállt az élet

A bűnözési hullám, és a bizonytalan állapotok miatt gyakorlatilag leállt az élet Espírito Santóban. Bezártak az üzletek és leállt a tömegközlekedés is.

Vitóriában nem járnak a buszok. Az iskolák és egyetemek bezártak, a klinikák, illetve a helyi önkormányzatok felfüggesztették tevékenységüket. Néhány bank és bevásárló központ szintén bezár - jelentette az Agencia Brasil hírügynökség. Az egyik külföldi tudósítót egy taxis azzal üdvözölte, hogy

Csütörtök reggel néhány órát követően leállították a buszközlekedést Vitóriában, miután egy szakszervezeti vezetőt agyonlőttek egy buszmegálló közelében. A szakszervezet szerint fegyveresek fenyegettek buszsofőröket azzal, hogy felgyújtják a közlekedő buszokat. Az elmúlt hat napban két buszt is felgyújtottak Vitóriában.