Több tízmilliárd eurós kárt okoztak a földrengések Olaszországban

Olaszország, földrengés
L'Aquila, 2016. október 30. Egy összedőlt épület romjai a közép-olaszországi L'Aquilában 2016. október 30-án, miután a reggeli órákban Richter skála szerinti 6,5-ös erősségű földrengés rázta meg a térséget. A földmozgás miatt súlyos károk keletkeztek, többtucatnyian megsérültek, halálos áldozatról azonban egyelőre nem érkezett jelentés. Október 26-án három nagy erejű földrengés pusztított Olaszország középső régiójában. (MTI/EPA/Claudio Lattanzio)
Vágólapra másolva!
Több mint 23 milliárd euró kárt okoztak a földrengések Közép-Olaszországban. A térséget tavaly októbertől idén januárig több, nagy erősségű földmozgás sújtotta, több tízezer utórezgéssel. Több, mint 160 település szenvedett jelentős kárt, és 30 ezren vesztették el az otthonukat.
Vágólapra másolva!

Pontosan 23,53 milliárd euróra mérte fel a katasztrófavédelem az Olaszország középső részében tavaly augusztus és idén január között bekövetkezett földrengések anyagi kárát az Európai Unió Szolidaritási Alapjának (FSUE) jelentése szerint.

Romos ház Vissóban 2016. október 27-én a földrengés után Forrás: MTI/EPA/ANSA/Matteo Crocchioni

Abruzzo, Marche, Umbria és Lazio tartományban augusztus 24. és január 18. között a földmozgások 12,9 milliárd euró kárt okoztak a magánépületekben és 1,1 milliárdnyit a középületekben. A kulturális örökségben keletkezett kárt 2,5 milliárd euróra teszik.

Egy összedőlt épület romjai a közép-olaszországi L'Aquilában 2016. október 30-án Forrás: MTI/EPA/ANSA/Claudio Lattanzio

A földrengések jelentős pusztítást végeztek a helyi infrastruktúrában, a mezőgazdaságban és az állattenyésztésben, valamint az iparban is. A katasztrófavédelem számszerűsítette a legsürgősebb beavatkozások költségeit és a lakosság ellátásának pluszterheit is.

Közép-Olaszországnak ezt a térségét több, nagy erősségű földmozgás sújtotta több tízezer utórezgéssel.

Augusztusban a hatos erősségű földrengés éjszaka lepte meg a lakosokat, és mintegy háromszázan nem élték túl. Amatrice városa majdnem teljesen megsemmisült.

Több ötös, sőt hatos erősségű rengés is volt a térségben - 160 település súlyosan rongálódott Forrás: AFP/Filippo Monteforte

Októberben további két, nagyerejű rengés volt, januárban pedig további három. Az EU Szolidaritási Alapja lehetővé teszi, hogy jelentős természeti katasztrófák esetén Brüsszel pénzügyi támogatást nyújtson. A térségben 160 település szenvedett jelentős kárt, és 30 ezren vesztették el otthonukat.