Finnország 20 százalékkal növeli katonái számát

Vágólapra másolva!
A semleges Finnország bejelentette csütörtökön, hogy mintegy 20 százalékkal, 280 ezer főre tervezi növelni a fegyveres erői létszámát és többet költ rájuk a térségben tapasztalható feszültség miatt. A kormány a jövő hónapban terjeszti a parlament elé az erről szóló védelmi politikai jelentést.
Vágólapra másolva!

Finnországot a balti-térségben fokozódó kelet-nyugati feszültség aggasztja, és a Krím 2014-es orosz bekebelezése után emelte a katonai együttműködés szintjét a szomszédos, szintén semleges Svédországgal.

Az esetleges katonai válságok során a korai riasztási lehetőség időtartama lecsökkent, és alacsonyabb az erőszak alkalmazásának a küszöbértéke is - állapítja meg a parlament elé szánt jelentés.

2,9 milliárd euró a katonai költségvetés

Finnországban kötelező a katonai szolgálat. A fegyveres erők létszámát 2012-ben 350 ezer főről 230 ezer főre csökkentették, de

most újra növelni kívánják 50 ezer fővel.

2021-től kezdve 150 millió euróval akarják emelni a katonai költségvetést, és további 55 milliót fordítanak jövő évtől kezdve a harckészültség fokozására. A jelenlegi katonai költségvetés összege 2,9 milliárd euró körül mozog, ami a GDP 1,4 százaléka.

Tervbe vették a 62 F/A-18 Hornet típusú repülőgépből álló harci légiflotta lecserélésát is többfunkciós harci repülőgépre, mintegy 7-10 milliárd euróért, de erről nem várható döntés a következő évtizedig.