Trump: Megépül a fal a mexikói határon

2017.03.01. 08:57

A polgári jogokról, történelmi adóreformról és egy új egészségbiztosítási törvényről is beszélt a kongresszus előtt az amerikai elnök.

Az amerikai elnök helyi idő szerint este 9-kor kezdte beszédét a kongresszusban a törvényhozás két házának politikusai, a legfelső bíróság tagjai, valamint az amerikai politikai és közélet szereplői előtt. Donald Trump a beszédében egységre szólította fel honfitársait az Egyesült Államok gondjainak megoldásához. 

A gyűlölet és a gonoszság elítélésében egység van

Donald Trump úgy fogalmazott, hogy a polgári jogok tekintetében még van tennivalója az országnak, és az amerikaiak egységesen elítélik a gyűlöletet és a gonoszságot. 

Az elnök – utalva arra, hogy az Egyesült Államokban éppen befejeződik az afroamerikaiak történelmére és kultúrájára emlékező Fekete Történelem Hónapja – azt mondta: ez az eseménysorozat is emlékezteti az amerikai nemzetet a polgári jogok terén megtett hosszú útra, de – tette hozzá – még sok a tennivaló. 

Az elnök szerint az amerikai zsidó közösségi központokat ért fenyegetésekre, a zsidó temetők meggyalázására és a kansasi lövöldözésre (amelyben egy indiai férfira lőttek rá) hallható reakciók jelzik, hogy az ország a politikát illetően megosztott ugyan, de a gyűlölet és a gonoszság elítélésében egységes. 

Megépül a fal a mexikói határon 

Felelőtlenség kontroll nélkül beengedni az Egyesült Államokba olyan helyekről érkező embereket, ahol nem lehet őket megfelelőképpen ellenőrizni – mondta Donald Trump, aki azt ígérte, hogy "megvédi Amerikát a radikális iszlám terrorizmustól". Az elnök megerősítette, hogy az amerikai–mexikói határra ígért fal megépül.

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy betartatják a bevándorlási törvényt, és kormányzata mindent megtesz annak érdekében, hogy az amerikai települések biztonságosak legyenek. Trump azt is mondta, hogy választási ígéreteit eddig betartotta. Felsorolta, hogy mely nagyvállalatok vezetőivel tárgyalt eddig, hogy munkahelyeket teremtsenek és megőrizzenek.  

Új egészségbiztosítási törvény készül

A republikánus politikusok ovációval és alig szűnő tapssal, a demokraták csöndben, lefelé mutató hüvelykujjal fogadták, amikor Trump elnök arra szólította fel a kongresszust, hogy helyezze hatályon kívül az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt, és fogadjon el új egészségbiztosítási rendszert.

Trump azt mondta, hogy az egyéni felelősségvállaláson alapuló új rendszerből nem maradnak ki a ritka betegséggel küszködők, és azok sem, akiknek a biztosítás megkötése előtt már komoly betegségük volt. A szerény jövedelműek egészségügyi ellátását segítő Medicaid programot illetően az egyes szövetségi államok kormányzói nagyobb önállóságot kapnak.

Történelmi adóreform

Csökkentik a középosztály és a vállalkozások adóit – mondta Donald Trump, aki történelmi adóreform előkészítését ígérte. Nagy-nagy csökkentések lesznek" – fogalmazott. Több millió munkahely visszahozatalát ígérte külföldről, és kifejtette, hogy ez szerinte összefüggésben van az amerikai bevándorlási rendszerrel. Mint mondta, egyes országokban, például Kanadában vagy Ausztráliában, érdemek és szaktudás alapján engednek be bevándorlókat, akik aztán el is tudják tartani magukat. Az amerikai rendszer nem ilyen, a bevándorlók jelenleg dollármilliárdokba kerülnek az amerikai adófizetőknek.

A kongresszustól azt is kérte az elnök, hogy fogadja majd el az infrastrukturális beruházásokra előterjesztendő, mintegy ezermilliárd dolláros csomagot. Erre – mint fogalmazott – a nemzet újjáépítéséhez okvetlenül szükség van, és ez egyúttal több millió új munkahelyet is teremt majd.