Nem támogatják a lengyelek Tusk jelölését

TUSK, Donald; MERKEL, Angela; DAVUTOGLU, Ahmet
Nizip, 2016. április 23. A német kormány által közreadott képen Angela Merkel német kancellár (b), Ahmet Davutoglu (k) és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke (j) megnyitja a délkelet-törökországi Gaziantep melletti Nizip településen működő szíriai menekülttábor gyermekvédelmi központját 2016. április 23-án. Merkel és Tusk azért utazott Törökországba, hogy az EU és Ankara márciusi, a menekültválság megoldását célzó egyezményének részleteiről tárgyaljon. (MTI/EPA/Német kormány/Steffen Kugler)
Vágólapra másolva!
Angela Merkel német kancellár csütörtökön, a német szövetségi törvényhozás alsóházában azt mondta, szeretné, hogy továbbra is Donald Tusk legyen az Európai Tanács elnöke. Ezt azonban Lengyelország elutasítja.
Vágólapra másolva!

Angela Merkel a délután kezdődő brüsszeli uniós csúcson azt mondta, hogy a lengyel politikus megerősítése az uniós állam-, illetve kormányfőket összefogó testület élén „a stabilitás jele az egész Európai Unió számára".

A kancellár az EU jövőjéről ismét állást foglalt a többsebességes integráció elképzelése mellett.

Merkel szerint túlságosan súlyosak a közösség előtt álló kihívások ahhoz, hogy tagjai mindig csak a legkisebb közös többszörös megtalálásán munkálkodjanak.

Ezért fenn kell tartani a lehetőséget, hogy tagállamok önkéntes alapon, és nem a többiek kizárásával, hanem nyitott együttműködéssel elmélyítsék az integrációt valamely területen. Erre példa az uniós ügyészség intézményének felállítása is, amelyről a brüsszeli tanácskozáson döntenek.

Merkelnek a stabilitást jelenti Tusk Forrás: Citizenside/(c) copyright citizenside.com/Citizenside/S.A. Struck

Varsó ellenáll

Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter azt nyilatkozta,

hogy Lengyelország jelzést küldött a német félnek, hogy nincs szükség a választásra.

A politikus azt mondta, hogy a tisztséget jelenleg betöltő Tusk hivatali időszaka május végén jár le, így több mint két és fél hónap van arra, hogy kidolgozzák a választási eljárást.

– mondta a külügyminiszter.

Waszczykowski egy rádiónak azt is nyilatkozta, hogy meg kellene fontolni, hogy egyáltalán szükség van-e a kormány- és államfőket tömörítő Európai Tanács (ET) elnöki tisztségének jelenlegi formájára. Ehelyett meg lehetne fontolni a soros elnökség bevezetését a tagállamok minisztereit tömörítő Európai Unió Tanácsának mintájára.

A lengyel kormány nem támogatja Tuskot Forrás: SOOC/SOOC/Alexandros Michailidis

A politikus szerint nincs egyértelmű eljárás arra az esetre, ha több jelölt lenne az ET elnökének tisztségére, ha például valaki Donald Tuskot is jelölné.

A lengyel kormány álláspontja szerint Tuskot eddig egyetlen konkrét tagállam sem jelölte, másrészt Lengyelország Jacek Saryusz-Wolskit tartja hivatalos jelöltjének.

Donald Tusk jelöltségét a legnagyobb európai pártcsalád, az Európai Néppárt (EPP) támogatja, amelynek Jacek Saryusz-Wolski is tagja volt hétfői távozásáig.