Mentális gondjai vannak a düsseldorfi baltás támadónak

Vágólapra másolva!
A német rendőrség szerint magányos elkövető volt az a mentális problémákkal küzdő férfi, aki az éjjel baltával sebesített meg kilenc embert a düsseldorfi főpályaudvaron, és semmi nem utal arra, hogy terrortámadásról lenne szó.
Vágólapra másolva!

A rendőrség azt mondta, azok az első hírek is alaptalannak bizonyultak, miszerint volt egy másik merénylő is.

A férfi a korábbi hírek szerint az egykori Jugoszláviából származik, és a közeli Wuppertalban él. Miután elmenekült a helyszínről, leugrott egy hídról, és maga is súlyosan megsérült.

Mint korábban megírtuk, a támadó is megsebesült. Megpróbált elmenekülni a pályaudvarról, de a közelben elfogták, majd kórházba vitték.