Náci háborús bűnös kiadatását fogja kérni Lengyelország az USA-tól

Vágólapra másolva!
Náci háborús bűnös őrizetbe vételét és kiadatását készül kérni a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) az Egyesült Államoktól - erről az IPN tájékoztatott hétfőn hivatalos honlapján.
Vágólapra másolva!

Az AP amerikai hírügynökség által Michael Karkoc néven azonosított, jelenleg Minneapolisban élő 98 éves férfit azzal vádolják, hogy a második világháború idején az egykori Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) kötelékébe tartozó Ukrán Önvédelmi Légió (Volinyi Légió) egyik parancsnokaként utasítást adott néhány lengyel falu lakosainak meggyilkolására, megtorlásul egy SS-tiszt megölése miatt.

44 ember halálát okozta

A lengyel közlemény csak Michael K. néven nevezi a szóban forgó személyt, akit - mint a dokumentumban olvasható - "emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak, amelyek egyben háborús bűncselekményeknek is minősülnek".

- 1944. július 23-án a németeknek szolgáló Ukrán Önvédelmi Légió egyik századának egykori vezetőjeként

és gyújtsák fel az ottani házakat is - derült ki a lengyel intézet közleményéből, amely szerint Michael K. tettei 44 ember életébe kerültek.

Nem tárta fel a múltját

- A nyomozások során szerzett értesülések arra utalnak, hogy Michael K. az Egyesült Államok állampolgára és lakója. A lengyel nép ellen Lublin térségében elkövetett bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó bizottsági részleg ügyésze az amerikai igazságügyi hatóságokhoz készül fordulni azzal a kérelemmel, hogy

- olvasható továbbá az intézet által közzétett dokumentumban.

Az AP szerint Karkoc 1949-ben érkezett az Egyesült Államokba, ahol a helyi hatóságok előtt nem tárta fel múltját, azt, hogy az SS parancsnoksága alatt álló Ukrán Önvédelmi Légiónál szolgált a háborúban.