Megtilthatják a muszlim kendő viselését alkalmazottaiknak a cégek

Vágólapra másolva!
Egy francia és egy belga tiltakozó nő beadványát vizsgálta hosszabb ideje az Unió bírósága, és végül a világi értékek védelmében a cégeknek adott igazat, egy-egy muszlim nővel szemben.
Vágólapra másolva!

Egy francia muszlim nő azért jelentette fel a munkáltatóját, mert a főnöke rászólt, hogy vegye le a vallási kendőjét. A nő recepciós volt a cégnél, és főnöke szerint a cégben senkinek semmi köze a vallásához. A nő nem volt hajlandó fátyol nélkül munkába menni, ezután kirúgták.

Még évekkel ezelőtt egy belgiumi cég rúgta ki az egyik alkalmazottját, mert a nő muszlim vallásosságára utaló kendőben járt az ügyfelekhez. Az egyik ügyfél ezt sérelmezte, és megkérte, hogy vegye le a kendőjét. Erre nem volt hajlandó.

illusztráció Forrás: AFP/Aamir Qureshi

Mindkét muszlim nő feljelentette a cégét, de az unió bírósága úgy döntött, hogy a cégek helyesen jártak el. Döntésük szerint minden egyes cég megtilthatja, hogy alkalmazottai vallásos viseletben dolgozzanak.