Nyilvános Ferenc pápa megválasztása előtti beszéde

FERENC pápa egyházi vezető FOTÓ FOTÓTÉMA integet Közéleti személyiség foglalkozása pápa profilból SZEMÉLY
Czestochowa, 2016. július 28. Ferenc pápa pápamobiljáról köszönti a híveket a czestochowai szabadtéri szentmiséje előtt 2016. július 28-án, az ötnapos lengyelországi zarándoklatának második napján. (MTI/EPA/Grzegorz Michalowski)
Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozták négy év elteltével, pénteken Jorge Mario Bergoglio argentin bíborosnak, azóta Ferenc pápának a 2013-as megválasztása előtti beszédét, amelyben az egyház és a jövőbeli pápa feladatait vázolta, és amely elvezetett a megválasztásához.
Vágólapra másolva!

A 2013. március 9-én elhangzott beszéd spanyol nyelvű, apró betűs kéziratát Jaime Ortega nyugalmazott kubai bíboros juttatta el az olasz sajtóhoz.

Ferenc pápa pápamobiljáról köszönti a híveket a czestochowai szabadtéri szentmiséje előtt Forrás: MTI/EPA/PAP/Grzegorz Michalowski

Arról a beszédről van szó, amelyet Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires érseke a pápát választó konklávét megelőző bíborosi találkozón mondott. A beszéd tartalma eddig is ismert volt, de

ez az első alkalom, hogy a zárt ajtók mögött zajló kongregáció egyik bíborosi beszédének jegyzeteit nyilvánosságra hozták.

A dokumentum azért is rendkívüli, mivel négy nappal később, március 13-án a bíborosok Bergogliót választották meg pápának.

Ez a beszéd hozta meg a sikert

A beszéd jegyzetei a megválasztandó egyházfő és egyháza feladatait vázolják pontokba szedve. Jorge Mario Bergoglio felszólalásában hangsúlyozta, hogy

minél közelebb kerülve az "egzisztenciális perifériákhoz", vagyis a társadalom legelesettebb rétegeihez.

Buenos Aires érseke felsorolta az egyház "bajait" is, ezek között jelölve meg a "teológiai nárcizmust", valamint azt, hogy szerinte

Az olasz sajtó hangsúlyozta: Bergoglio bíboros beszédének sikere döntötte el, hogy végül bíborostársai őt választották meg egyházfőnek.