Terrorista vezetőt likvidált az amerikai légierő

Vágólapra másolva!
Az amerikai légierő még március 19-én végzett Qary Yasinnal, de csak most jelentették be a hírt. Az al-Kaida terrorszervezet egyik ismert vezetője vagy féltucatnyi bombatámadásért felel, amelyekben sok amerikai is meghalt. A Pentagon szerint senki nem kerülheti el az igazságszolgáltatást.
Vágólapra másolva!

Az amerikai légierő Afganisztánban hajtott végre légicsapást, amelyben likvidálták Qari Yasin terrorista vezetőt is. Az akció éppen egy hete történt, de a Pentagon csak tegnap jelentette be. A tájékoztatás szerint Qari Yasin az al-Kaida egyik parancsnoka volt, több bombatámadás értelmi szerzőjeként azonosították.

Ő szervezte meg azt a pakisztáni támadást, amelyben egy hotelnél robbantottak,

két amerikai szolgálati dolgozó és még tíz másik ember halálát okozva. Ugyancsak az ő műve volt az a 2008. szeptember végi merénylet is, amelyet Iszlámábádban hajtottak végre.

Ebben ötvenen haltak meg, köztük több amerikai katona.

Yasin részt vett a Srí Lankán elkövetett 2009-es terrortámadásban is, amelyet a helyi krikettcsapat ellen intéztek.

James Mattis védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy Qari Yasin halála bizonyíték arra, hogy a terroristák, akik ártatlan emberekre vadásznak, nem ússzák meg az igazságszolgáltatást.