Vágólapra másolva!
Vasárnap ismét átmászott valaki a Fehér Ház kerítésén, a biztonsági őrök azonnal őrizetbe vették. Ezúttal egy nő próbált meg bejutni a Fehér Házba, hat nap alatt ez volt a harmadik próbálkozása.
Vágólapra másolva!

A rendőrség szerint a 38 éves Marci Anderson Wahl minden egyes bejutási kísérleténél azt mondta a biztonságiaknak, hogy

Donald Trump elnökkel akar beszélni.

Az ország túlsó feléről, Washington államból érkezett nőt először kedden hajnalban tartóztatták le. Amikor megpróbált bejutni, a cipőfűzője beakadt a kerítésbe. A biztonságiak szedték le, majd kihallgatás után hazaengedték. A nő szerdán

bírósági végzést kapott arról, hogy nem közelítheti meg a Fehér Házat és annak környékét,

április végén pedig bíróság elé kell állnia.

Ennek ellenére pénteken megint próbálkozott, de ekkor már a kerítésig sem jutott. Szombaton vádat emeltek ellene a bírósági végzés megsértése miatt, de ismét szabadon engedték.

Wahl vasárnap újból megpróbált a Fehér Házba jutni, hátizsákkal mászott fel a kerítésre.

A nőt harmadszor is letartóztatták, de a The Hill című lap jelentése szerint vasárnap este még nem engedték szabadon a "hárompróbás" nőt.

Az elkobzott hátizsákban többek közt egy takaró volt, de fegyver, lőszer, vagy veszélyes anyag nem.

Donald Trump mindhárom alkalommal a Fehér Házban volt.

Márciusban nem ez volt az első ilyen eset. A hónap elején egy 26 éves férfi jutott be az elnöki hivatal és rezidencia kertjébe, őt csak tizenöt perc elteltével vették észre az őrök.

A törvényhozók már felvetették, hogy a biztonsági szolgálatnak át kellene szerveznie a munkáját és "strukturális átalakításokat" kellene végrehajtania a Fehér Ház hatékonyabb védelmére.