Egyre jobban odafigyelnek a magyarok szavára

népszavazás 2016 kvótareferendum Dömötör Csaba
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára
Vágólapra másolva!
Fontos fejlemény, hogy a határok védelme fontos célként jelenik meg az Európai Néppárt által elfogadott kongresszusi alapdokumentumban, de azért még itt tartják magukat azok az elképzelések, amelyek szerint a migráció terheit szét kell osztani a tagországok közt – mondta Dömötör Csaba az Origónak. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára beszélt arról is, hogy brexit példája is azt mutatja, hogy ha lényegi kérdésekről, úgymint a migráció, nem lehet egyenes vitát folytatni, akkor a választók az egész intézményrendszert kérdőjelezhetik meg.
Vágólapra másolva!

Az Európai Néppárt kongresszusa a beszámolókon túl a jövőről is szól. Európának most különösen nagy szüksége van az újratervezésre, és ez a jobbközép pártok nélkül elképzelhetetlen – mondta Dömötör Csaba az Origónak Máltán. A Miniszterelnöki Kabinetiroda politikai államtitkára szerint az újratervezéshez elengedhetetlenül fontos, hogy

az európai intézmények ne terjeszkedjenek túl a hatáskörükön.

Az európai együttműködésben nem lehetnek első- és másodrendű tagok, valamint meg kell erősíteni a kontinens biztonságát, így a határok védelmét – mondta a politikus.

Dömötör Csaba: A jobbközép pártok nélkül elképzelhetetlen Európa újratervezése Fotó: Polyák Attila - Origo

Nem vehetnek el jogköröket

Nem titok, hogy az EPP-n belül is van vita a bevándorlás ügyében. Az fontos fejlemény, hogy a határok védelme fontos célként jelenik meg a kongresszusi alapdokumentumban, de azért még itt tartják magukat azok az elképzelések, amelyek szerint a migráció terheit szét kell osztani a tagországok közt. Ebben bennünket köt az őszi népszavazás eredménye. A Fidesz–KDNP azt az álláspontot képviseli, hogy nem kezelni kell az illegális bevándorlást, hanem teljesen meg kell állítani.

A korábbi kongresszusokon is gyakran elhangzott az, hogy több Európára van szükség, de abban már nem volt egyetértés, hogy pontosan mely területeken. Egy biztos,

a több Európa nem jelentheti azt, hogy jogköröket vonnak el a tagországoktól,

pláne nem az állampolgárok előzetes beleegyezése nélkül. Több európai választás eredményei is azt mutatták, hogy a választók büntetik, ha az uniós vezetők politikája elszakad az ő véleményüktől és a valóságtól.

Őszinte szembenézés

Dömötör Csaba arról is beszélt, hogy a brexitet az uniónak még meg kell emésztenie, ez jól érzékelhető volt az EPP kongresszusán is. "Őszinte szembenézésre van szükség." A brexit példája is azt mutatja, hogy ha lényegi kérdésekről, úgymint a migráció, nem lehet egyenes vitát folytatni, akkor a választók az egész intézményrendszert kérdőjelezhetik meg. Ezt el kell kerülni. Ezért is folytat a kormány intenzív párbeszédet azokról az ügyekről, amelyekkel vitája van az Európai Bizottsággal. Erről szól a mostani nemzeti konzultáció.

A britek kilépését még emésztenie kell az uniónak Forrás: AFP/Ben Stansall

A magyarok szavára mind a néppártban, mind az uniós intézményrendszerben odafigyelnek. A miniszterelnök kongresszusi beszédeit is nagy figyelem kíséri, így volt ez a mostani kongresszuson is. Nem kell velünk mindenben egyetérteni, de az elmúlt években

a magyar megoldások kiállták az idő próbáját,

akár a gazdasági eredményeket, akár a határok védelmét nézzük. Ez kellő alapot ad ahhoz, hogy beleálljunk az európai újratervezésről szóló vitákba – mondta Dömötör Csaba.

Orbán: Nem kell félni a baloldal kritikájától

Mint arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Néppárt kétnapos máltai kongresszusán azt mondta, Európa jövője árnyékot vet Európa jelenére, ez az oka annak, amiért a radikális pártok teret nyerhettek a világ legsikeresebb kontinensén is. Orbán Viktor szerint el kell fogadni az intellektuális és politikai harcot a baloldallal,

nem kell félni a baloldal kritikájától,

amikor "populistának hívnak minket, mert tudjuk, hogy nem vagyunk azok". Éppen ezért szerinte az EPP-nek Európa zászlóshajójának kell lennie, olyan pártnak, ahol van helye a nemzeti büszkeségnek és a keresztény identitásnak.

Orbán: Az EPP-nek zászlóshajónak kell lennie Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Európa egységét hangsúlyozták

Az európai vezetők az Európai Néppárt (EPP) máltai kongresszusának második napján az egység és a szolidaritás jelentőségét hangsúlyozták azoknak a komoly kihívásoknak a kezelése érdekében, amelyekkel az Európai Unió ma szembenéz.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke beszédében kiemelte: "csak az egységes Európa lehet szuverén Európa", és

csak a szuverén Európa garantálhatja a szabadságot és függetlenséget

a polgárai számára. Nincs alternatívája az egységes és szuverén Európának – mutatott rá.

Angela Merkel német kancellár kiemelte: ha az európai országok együttműködnek, sikeresebbek lehetnek, mint egyedül.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke úgy vélte: "a brexit nem mindennek a végét jelenti", hanem egy új kezdetet, az uniós tagállamoknak tovább kell haladniuk.