Foglyokat ejtettek a kalózok az Arab-öbölben

Vágólapra másolva!
Eltérítettek egy kishajót és fogságba ejtették annak 11 fős indiai legénységét kalózok Szomália partjainál - jelentette hétfőn az ügyben illetékes nyomozó, Graeme Gibbon-Brooks, a Dryad tengerészeti adatgyűjtő cég vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

A kishajót vasárnap, az Arab (Perzsa)-öböl menti, jemeni Szokotra szigete és a szomáliai part közötti keskeny csatornaszakaszon támadták meg a kalózok, akik a Szomália északi részénél található Eyl kikötőjébe irányították azt. A hajó eredetileg Dubajból tartott a szomáliai Bosaso városába.

A Szomália partjainál folytatott kalózkodás korábban

komoly fenyegetést jelentett a globális hajózási forgalomra,

melyet a nemzetközi erőfeszítések keretében szervezett járőrszolgálatoknak sikerült később biztosítaniuk. A helyzet mostani elmérgesedését tovább súlyosbítja a szomáliai halászok - köztük számos egykori kalóz - körében uralkodó feszültség, melyet a "helyi vizeken illegálisan halászó külföldiek jelenlétével" "indokolnak".
Még márciusban két motorcsónakkal mintegy 20 fegyveres közelítette meg a Comore-szigetek zászlaja alatt közlekedő és egy Egyesült Arab Emírségekben bejegyzett vállalathoz tartozó - sri lankai legénységű - Aris 13-at, melyet a félautonóm észak-szomáliai régió, Puntföld partjai felé irányították. A tartályhajó Dzsibutiból a szomáliai fővárosba, Mogadishuba tartott.

Később, a szomáliai vízi rendőrség beavatkozását követően a kalózok váltságdíj nélkül elengedték a tartályhajó nyolcfős legénységét.


A legtöbb, kalózkodással kapcsolatos esetről 2010 és 2012 között számoltak be. A szomáliai kalózok általában váltságdíjat követelnek az elraboltakért, akiket rendszerint nem ölnek meg. A londoni székhelyű Nemzetközi Tengerészeti Hivatal (IMB) adatai szerint 2011-ben 237 támadást indítottak szomáliai kalózok Szomália térségében, és több száz embert ejtettek túszul.