Terror Stockholmban: egy teherautó a tömegbe hajtott, négy halott

2017.04.07. 15:24

Négy ember meghalt, és tizenöten megsérültek, köztük gyerekek is, amikor egy teherautó az emberek közé hajtott Stockholm egyik bevásárlóutcájában. A rendőrség terrortámadásról beszél, a svéd miniszterelnök azt mondta, Svédországot megtámadták. Egy embert letartóztattak, de később a rendőrök azt mondták, hogy nem ő vezette a lopott teherautót. A városban bevásárlóközpontokat ürítettek ki, és a metrót is lezárták korábban.

Négyen meghaltak és tizentöten megsebesültek, amikor emberek közé hajtott egy teherautó Stockholm központjában.  A rendőrség megerősítette, hogy terrortámadás történt, egy embert letartóztattak, de kiderült, nem ő vezette a teherautót.

A teherautó egy bevásárlóközpontba ütközött. Kattintson a helyszíni képekért!Forrás: AFP/Andreas Schyman

Az eset a Drottninggatan sétálóutcában történt. A gázolások után a teherautó behajtott egy bevásárlóközpontba, majd kigyulladt.

 

Az első hírek még három halálos áldozatról szóltak, de azóta a rendőrség megerősítette, hogy a támadásban négy ember halt meg, és tizenöten megsérültek, köztük gyerekek is. A sérülteket kórházban kezelik, kilenc sérült állapota válságos.

A svéd fővárosban rendkívüli állapotot rendeltek el, barikádokat emeltek a belváros bizonyos pontjain határozatlan ideig. A hatóságok azt kérik, hogy senki se hagyja el az otthonát. 

Gyalog indultak haza

A svéd parlamentből sem engedték ki a képviselőket, mivel az épület közel van a merénylet helyszínéhez – írja a The Local.

Bombariadó volt a stockholmi főpályaudvaron is, az egészet kiürítették. A főváros vonatállomásait lezárták, több boltot kiürítettek, a mozikat bezárták. 

A város tömegközlekedése az esti órákra állt helyre, a vonatközlekedés is fokozatosan elindult, de a szerelvények nem állnak meg a központi vasútállomáson, valamint a Hötorget állomáson.

Sokan gyalog indultak haza, de egész éjszakára megnyitották a városházát is azoknak, akik a tömegközlekedés felfüggesztése miatt nem tudtak hazajutni.

Egy embert letartóztattak

A rendőrség este megrősítette azt a hírt, hogy egy embert letartóztattak a támadással kapcsolatban.

Az Aftonbladet értesülése szerint a férfi bevallotta, hogy ő a tettes, a rendőrség viszont este azt közölte, hogy nem ő vezette a teherautót.A hatóság azt is elmondta, hogy megállapították az illető kilétét, és hogy hasonlít a feltételezett tettesről korábban közzétett fényképen szereplő férfira.

Furán viselkedett

A biztonsági kamerával készült felvétel a támadás helyszíne közelében készült.

A svéd rendőrség által közreadott képForrás: MTI/EPA/Svéd rendőrség/-------------------

A rendőrség szóvivője elmondta: a letartóztatott férfira azért figyeltek fel, mert a délután folyamán feltűnően viselkedett egy üzletben. A hatóság szerint azonos azzal, aki a biztonsági kamerával készült felvételen látható.

„Egy sor személyt ellenőriztünk, akik felkeltették érdeklődésünket, és letartóztattunk egy embert, aki különösen érdekel minket" – mondta a szóvivő.

Az Aftonbladet szerint a férfit Stockholm északi részében fogták el.

Nem emelik a terrorkészültséget

A péntek délutáni sajtótájékoztatón a rendőrség közölte, hogy

korábban a hatóságok éppen egy terroresemény forgatókönyvét próbálták el.Azt is mondták, hogy a támadás ellenére nem emelik a terrorkészültséget Svédországban, az marad hármas az ötös skálán. Stefan Löfven kormányfő azonban este bejelentette, hogy a kormány szigorítja a határellenőrzést.

Az országos rendőrfőkapitány azt mondta, hogy nem tudják, hogy egyszeri merénylet történt, vagy számolniuk kell még további terrorcselekményekkel.

A rendőrség kihallgatott két embert, azonban azt nem árulták el, hogy gyanúsítottként hallgatták-e ki őket – közölte a Reuters.

Reagált a politika

XVI. Károly Gusztáv svéd király közleményt adott ki, hogy a királyi családdal együtt megrendültek a merénylet miatt. Megjegyezte, hogy a cselekmény háttere egyelőre nem tisztázódott, követik az eseményeket, és együttérzésükről biztosítják az áldozatok hozzátartozóit.

Stefan Löfven miniszterelnök délután a televízióban úgy fogalmazott, hogy Svédországot megtámadták.

Az osztrák külügyminiszter egy Twitter-üzenetében azt írta, hogy közösen kell fellépni a terror ellen.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy egy uniós tagállam elleni támadás az egész Európai Unió elleni támadásnak minősül.

A berlini szenátus közölte, hogy a Brandenburgi kaput nem világítják ki svéd nemzeti színekkel – ellentétben korábbi terrortámadások esetében  –, mivel Stockholm nem testvérvárosa a német fővárosnak. Ugyanezzel az érvvel tagadták meg pár napja, hogy Oroszország színeivel a Szentpétervári merénylet után kivilágítsák Berlin szimbólumát.

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere ugyanakkor jelezte, hogy az Eiffel-torony fényeit éjfélkor lekapcsolják az áldozatokra emlékezve.

2010-ben is itt támadtak

Hasonló, teherautós terrortámadás volt Nizzában, Berlinben és Londonban is, mindegyik mögött az Iszlám Állam állt.

Sokáig Svédországban élt a párizsi és brüsszeli terrortámadásokért felelős hálózat egyik vezetője, Mohamed Belkaid, valamint a csoport egyik tagja, Osama Krayem is. Róluk ebben a cikkben írtunk hosszabban.

2010-ben pedig Stockholmban, ugyanígy a Drottninggatanon, vagyis a Királynő utcáján volt terrortámadás, akkor egy Taimour Abdulwahab nevű férfi robbantotta fel magát, de rajta kívül senki nem halt meg.