A cseh elnök nem akarja, hogy Prágába költözzön a Soros-egyetem

Vágólapra másolva!
A cseh államfő nem örülne, ha a Közép-európai Egyetem Budapestről Prágában költözne, mert Soros György nevéhez számos "legalábbis furcsa" tevékenység kapcsolódik, és ő a kormányokat döntő utcai tüntetések helyett a demokratikus választásokat részesíti előnyben. 
Vágólapra másolva!

Milos Zeman erről a Parlamentní Listy nevű cseh hírportálon vasárnap nyilvánosságra hozott interjúban beszélt.

Arra a kérdésre, hogy mit mondana Andrej Babis cseh kormányfőhelyettesnek, aki a Közép-európai Egyetem Prágába költözését felvetette, a cseh köztársasági elnök leszögezte:

Elmondanám neki, hogy

illetve azt, hogy a Majdanok helyett a demokratikus választásokat és a kormányok demokratikus cseréjét részesítem előnyben.

Milos Zeman szerint ezen furcsa tevékenységek közé sorolható a Közép-európai Egyetem működése is. "Nem zárható ki, hogy ez (az egyetem) egyfajta agytrösztként működik az ilyen típusú tevékenységek megszervezésekor" - jelentette ki.

Tárgytalan

A cseh államfő úgy látja: miután a Közép-európai Egyetem vezetése közölte, hogy nem akar elköltözni Budapestről, Andrej Babis felvetése, illetve az esetleges erről folytatandó tárgyalások ma már tárgytalanok.

Soros Györgyöt és egyetemét már Václav Klaus, Zeman elődje is bírálta.

A Lidové Noviny című cseh napilapban pénteken megjelent interjúban a volt államfő kifejtette:

Soros György neve jelképe a "polgári társadalom" fogalom totális félremagyarázásának,

ezért támogatja Orbán Viktor magyar miniszterelnök fellépését az amerikai milliárdos ellen. Klaus kijelentette: meggyőződése, hogy a múltban és most is Soros György az általa alapított szervezeteken keresztül leplezetten megpróbálja befolyásolni a politikát és a közvéleményt.

Szerinte az 1991-ben Prágában alapított CEU azért távozott 1996-ban Budapestre, mert az általa vezetett cseh kormány nem volt hajlandó teljesíteni az egyetem által követelt privilégiumokat.

"Soros György és az általa pénzelt intézetek későbbi politikai tevékenysége a világ számos országában bebizonyította, hogy ez a döntés (a cseh kormányé) helyes volt" - szögezte le Václav Klaus a pénteki Lidové Novinyben.