Magyar munkás rejtélyes halála Németországban

Vágólapra másolva!
Gyerekek találtak a vendégmunkásra egy elhagyott fészerben Laupheimben. Először azt hitték, egy létráról esett le, aztán rájöttek, hogy a fejsérülései nem okozhatták a halálát. Az utolsó verzió szerint alkoholmérgezésben halt meg, de ezt sem állították minden kétséget kizáróan a helyi rendőrök.
Vágólapra másolva!

A Friedrich-Adler Reáliskola szemetet szedegető diákjai először a telefonját látták meg, aztán a férfit is pár méterre a telefontól.

Úgy 3-4 napig heverhetett a fészerben, a Posta Hotel évek óta nem használt területén.

A diákok tanára értesítette a helyi rendőröket, akik a Schwaebische nevű lapnak azt mondták, egy magyar emberről van szó. Az áldozatnál volt a személyi igazolványa, és egy tanút is találtak, aki azonosította.

Úgy tudjuk, a 44 éves magyar egy munkaközvetítő cég segítségével jutott a német munkalehetőséghez, és

egy ideig vendégmunkásként dolgozott az egyik helyi gyárban,

de már lejárt a szerződése. A munkanélküli férfi nem tért haza, inkább Németországban maradt. Nem tudjuk, volt-e fedél a feje felett, mindenesetre élete utolsó éjszakáját feltehetően ott töltötte, ahol meghalt.

Uwe Krause, az Ulmi Rendőrkapitányság szóvivője a helyi lapnak azt mondta, a balesetet akár ki is zárhatnák, mert a helyszíni szemle és az elsődleges orvosi szakvélemény alapján

nem egy létráról esett le, ahogy először hitték,

utána már azt mondták, gyilkosság áldozata lehet, mert a fején talált sérülések nem olyan mélyek, hogy azokba belehalhatott volna, de akkor még nem érkezett meg a boncolási eredmény. Pár nappal később ugyanez az újság már azt írta, hogy nagy valószínűséggel alkoholmérgezés okozta a férfi halálát.