Élő pajzsként kötöztek egy dzsipre egy embert Indiában

Vágólapra másolva!
Kövekkel dobálták a katonákat a felkelők, egyiküket ezért kikötözték egy dzsip tetejére. Élő pajzsként tartották fogva a kocsi elején a férfit.
Vágólapra másolva!

Egy videofelvételen látszik, hogy a kasmíri tüntetőt élő pajzsként egy katonai dzsipre kötözték. A videó felháborodást keltett a közösségi médiában.

A 11 másodperces videó futótűzként terjedt az interneten. Az indiai Budham kerületében erőszakos tüntetések voltak a választások miatt. A félkatonai erők összecsaptak a civil tüntetőkkel.
A videó háttérzörejéből kihallatszik, ahogy hindiül azt mondják a katonák:

A hadsereg vizsgálatot indított az esettel kapcsolatban. A sereg szóvivője, Rajes Kalia ezredes azt mondta, hogy vizsgálják és ellenőrzik a videó tartalmát. Az erőszak miatt kénytelenek voltak elhalasztani a választásokat Kasmírban.

A lázadók kövekkel dobálták a rendőröket. Nem ez az első alkalom, hogy ilyen mértékig elmérgesedtek a lázongások. A korábbi kasmíri vezető osztotta meg a közösségi hálón a videót, ezzel elítélve a hatóságok cselekedetét. Majd a Twitteren azt írta:

Abdullah elrendelte, hogy vizsgálják ki az ügyet.

Önvédelemnek nevezik

A DPA hírügynökség idézte az egyik helyi rendőrt, aki azt állította, hogy ez egy önvédelmi intézkedés volt. Ugyanis olyan mértékű volt az őket érő támadás, hogy szerintük

csak így tudták elhagyni a területet biztonságosan.


Az indiai aktivisták at állítják, hogy ilyen eset az 1980-as fegyveres felkelés óta nem történt.

100 ember meghalt a tiltakozó felkelésekben, és nagyon veszélyes a helyzet Kasmírban azóta, hogy megölték a fiatal szeparatista vezért, Burhan Vanit. A szeparatisták azóta folyton összecsapnak a katonákkal.

1989 óta muszlim lázadók állnak harcban az indiai erőkkel Kasmírban. Kasmírnak 12 millió lakosa van, ennek 70 százaléka muszlim. A harcosok Pakisztánban kapnak kiképzést, ám ezt Pakisztán tagadja.

Szükségük van egy politikai megoldásra

Sokan azt követelik, hogy a miniszterelnök, Narendra Modi csökkentse a katonák számát Kasmírban, hogy a nép a saját sorsáról dönthessen. Hozzátették, hogy India békés völgyének egy részét a helyőrség uralja, és kialakítottak egy szabadtéri börtönt az indiaiaknak. India még nem vívta ki a kasmíriak bizalmát, pedig már 69 éve próbálkozik.

A kasmíriak úgy gondolják, hogy az egyetlen megoldása a helyzetnek az lenne, ha India is, és Pakisztán is félreállna az útból. Muszáj, hogy

visszavonják katonai erőiket, és legyen egy igazi, független népszavazás.

Azt mondják, hogy a közeljövőben Új-Delhi találhatja meg a politikai megoldást a problémájukra.