Erdogan újabb népszavazásokat írhat ki

Vágólapra másolva!
A török elnök kilátásba helyezte hétfőn, hogy újabb népszavazásokat ír ki az Európai Unióhoz való csatlakozásról és a halálbüntetés visszaállításáról.
Vágólapra másolva!

Recep Tayyip Erdogan erről egy nagygyűlésen beszélt Ankarában, miután előző nap a központi választási testület megerősítette a hatáskörét nagy mértékben kiszélesítő referendum eredményét.

Az unióról szólva azt mondta, nem tart attól, hogy akadályokat gördít Törökország csatlakozása elé a halálbüntetés visszaállítása miatt. Neheztelően felvetette, hogy amúgy is 54 éve várnak az EU kapujában a bebocsátásra. Egy népszavazást erről is lehet tartani - mondta. Mint fogalmazott: "A döntés a népé".

"Ezt csinálta az Egyesült Királyság is, és most távozik az unióból. Norvégia is elment" - emlékeztetett arra, hogy annak idején két népszavazás is elutasította a norvég csatlakozást. "Vagy teljesítsék a Törökországnak tett ígéreteket, vagy mi is elmegyünk" - mondta.

Erdogan ismét megvádolta Európát azzal, hogy terrorista szervezeteket támogat. Ezzel a szíriai kurdokra célzott, és azt mondta, hogy Törökország nem enged teret a terrorizmusnak a határai közelében.

Erdogan megismételte a kampányidőszakban szinte naponta tett ígéretét, hogy népszavazásra bocsátja a 2004-ben eltörölt halálbüntetés visszaállítását is.

- mondta.

A török elnök az alkotmánymódosításról tartott népszavazás törvényességét bíráló külföldi megfigyelőket is elutasította, mondván, hogy "tudniuk kell, hol van a helyük".

Erdogan beszédében a szíriai polgárháborúról azt mondta, hogy az ott végrehajtott, Eufráteszi Pajzs nevű török hadművelet nem az utolsó volt, hanem csak az első. "Törökország annyiszor és ott visel hadat a terrorizmus ellen, amennyiszer arra szükség van" - mondta.