Tőkés László kitűzte Erdély történelmi zászlóját

Vágólapra másolva!
Erdély zászlóját a déli harangszó felhangzásakor tűzték ki nagyváradi irodájának erkélyére a már ott levő magyar és román forradalmi zászlók, valamint az uniós, a székely és a partiumi lobogók mellé – írta közleményében Tőkés.
Vágólapra másolva!

Tőkés László, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak is elnöke azt írta, hogy a zászlók a demokrácia, a szabadság és az egység üzenetét közvetítik, a magyarok és a románok, a székelyek és a partiumiak összetartozását, illetve egyedi és közös, sajátos és egyetemes identitásukat, értékeiket hivatottak megjeleníteni.

- tette hozzá Tőkés László.

Az Erdély-zászló nem választja el az erdélyi népeket

A zászló a regionális identitás erős kifejezője, akárcsak a székely és a partiumi lobogó. Az Erdély-zászló nem elválasztja az erdélyi népeket, hanem a transzszilván önazonosság jegyében képviseli őket – állt a közleményben. Összehangolt támadás zajlik a különféle identitások ellen, és a migrációs nyomás ennek a fegyverneme – jegyezte meg Tőkés.

Kolozsváron a március 15-i ünnepségen a román csendőrség Erdély-zászlót vivő ünneplőket emelt ki a tömegből, miután nem voltak hajlandók eleget tenni annak a kérésnek, hogy vonják be a zászlót, vagy távozzanak a tömegből.