Esküvőt akartak tartani, letartóztatták őket

2017.04.20. 17:00

53 férfit fogtak el Nigériában azzal a váddal, hogy melegesküvőt akartak ünnepelni. Végül óvadék ellenében elengedték őket.

Az észak-nigériai Kaduna ügyészei egy 53 fős csoportot tartóztattak le, akiket azzal vádoltak, hogy melegesküvőt akartak ünnepelni. Ők tagadják a vádakat. A csoportot végül óvadék ellen a bíróság elengedte, írja a BBC

Nigériában a homoszexualitásért 14 év börtön is járhat. 
Yunusa Umar védőügyvéd azt mondta, hogy a vádlottak többsége diák, és illegálisan, több mint 24 órán keresztül tartották őket fogva. 

Jogvédők szerint a csoport egyébként egy születésnapot ünnepelt.

Észak-Nigériában több keresztény evangéliumi csoport is jelen van a muszlim közösségek mellett. Mindkét vallási csoport élesen ellenzi a homoszexualitást. 

Forrás: Instagram/vanessahudgens

2014-ben az iszlám rendőrség emberei több férfit letartóztattak, akiket szintén azzal vádoltak, hogy melegek. Amikor aztán megjelentek a saría törvényszék, vagyis a muszlim bíróság előtt, akkor tüntetők kövekkel kezdték el dobálni a bíróság épületét, és súlyos büntetést követeltek a diákoknak. A rendőrök végül figyelmeztető lövéseket adtak le, csak így tudták visszavinni a férfiakat a börtönbe, ahol szintén veszélynek voltak kitéve. 

A homoszexualitást 2014 óta tiltja törvény Nigériában, a Human Rights Watch jogvédő szervezet szerint sokan ezt arra használják, hogy jogsértéseket kövessenek el melegek és transzneműek ellen. Tavalyi jelentésük szerint több embert meg is kínoztak.