Kizárták a jelöltek közül a volt iráni elnököt

AHMADINEZSÁD, Mahmúd; HAMENEI, Szajed Ali
Teherán, 2017. április 12. Mahmúd Ahmadinezsád, korábbi iráni államfő a győzelem jelét mutatja, miután felvetette magát az iráni elnökválasztáson induló jelöltek listájára a teheráni belügyminisztériumban 2017. április 12-én, az ötnapos jelöltállítási időszak második napján. A politikus a lépéssel ellenszegül Ali Hamenei, az iszlám köztársaság legfőbb vallási és politikai vezetője utasításának, aki felszólította, hogy ne induljon a május 19-i államfőválasztáson. Ahmadinezsád szándéka érvényesítéséhez Irán egyik legbefolyásosabb testületének, az Őrök Tanácsának jóváhagyása szükséges. (MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)
Vágólapra másolva!
A választások előtt egy hónappal kizárták a jelöltek közül Mahmúd Ahmadinezsádot – írta meg a BBC.
Vágólapra másolva!

A május 19-ei szavazás végleges listáját április 27-én hozzák nyilvánosságra. A több mint 1600 elnökjelölt közül hatot választott a 12 fős Őrök Tanácsa.

Mahmúd Ahmadinezsádot, aki 2005–2013-as elnöki tisztsége alatt mindig is élesen bírálta a Nyugatot, kizárták. A perzsa elnök újraválasztása 2009-ben tüntetéssorozathoz vezetett, emiatt több száz embert zártak börtönbe.

Mahmúd Ahmadinezsád még így örült az ötnapos jelöltállítási időszak második napján Forrás: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

A mérsékeltnek tartott Hasszán Róhani elnök és a keményvonalas, az országot irányító Ali Khamenei ajatollah által támogatott Ibrahim Raiszi jelölését jóváhagyta a tanács.

Raisziról úgy tartják, megfontolt politikus. Vele ellentétben Ahmadinezsád nem tartozik a bizalmasok körébe, már jelölésével kapcsolatban is azt mondták, hogy megválasztása esetén nem az ország érdekeit szolgálná. Sőt a volt elnököt a vallási vezető szólította fel, hogy ne is induljon a jelölésért.

Az Őrök Tanácsának felét, vagyis hat embert Khamenei nevez ki, így jó eséllyel

az lesz a befutó, aki mellett ő is kiáll.

Azt várják, hogy Róhani és Raiszi is az ország aktuális gazdasági helyzetére, valamint a nukleáris megállapodásra hegyezi ki kampányát. A jelenlegi elnök ezeken a területeken jelentős sikereket ért el az elmúlt négy évben.